Image default

A legkedveltebb kapszulás kávék

A kapszulás kávék hatósági és laboratóriumi ellenőrzése mellett ezúttal sem maradhatott el a kedveltségi teszt. Kíváncsi, mely termékek léphettek fel a dobogóra? Cikkünkből kiderül!

A Szupermenta kedveltségi teszt célja, hogy a termékeket vizsgálva, ízlelve vásárlói döntést befolyásoló szempontokkal is kiegészítse a Nébih hatósági és laboratóriumi vizsgálatait.

Fontos, hogy szakértő bírálók és laikus kóstolók egyaránt pontozzák a termékeket, így több különböző, akár eltérő vélemény is megjelenhet a végeredményben, amelynek köszönhetően egy általános képet kaphatunk. Az eredmények természetesen a kóstoláson részt vett szakértő-laikus csoport ízlését és véleményét tükrözik.

A résztvevők a megszokott módon „vak-kóstolásos” módszerrel pontozták a termékeket, azaz nem tudták, mely sorszám melyik márkát takarja.

Különböző vásárlói szempontok mentén ezúttal 24 különböző eszpresszó megnevezésű vagy eszpresszóként is elkészíthető kapszulás kávét értékeltek, melyek között 8 koffeinmentes kávé is került a kóstolói asztalra. A résztvevők 3 fő értékelési szempont mentén bírálhatták a kapszulás kávékat: szín, illat és íz.

Ez is érdekelheti

Milyen tulajdonságokat kereshetünk egy kávéban?
  • Színe a pörkölés mértékétől függően világosbarnától sötétbarnáig terjedő, egyenletes. A kávé jó minőségére utaló crema réteg megjelenésekor az barnás, arany vagy bronz árnyalatú.
  • A lefőtt kávé illata a felhasznált kávéfajtára jellemzően kellemes, erőteljesen aromás, harmonikus.
  • Íze a felhasznált kávéfajtákra jellemző, kellemesen savas vagy kesernyés, karakteres, megfelelően fanyar, telt, erőteljesen aromás, harmonikus.

A kedveltségi vizsgálat eredményeképpen kétféle kedveltségi rangsor született, külön értékelve a koffeinmentes és a koffeint tartalmazó kapszulás kávékat.

Az összesített rangsorból a koffeintartalmú és koffeinmentes kapszulás kávék versenyéből 3 terméket kizártunk. Két esetben a csomagoláson a kávéfajtára vonatkozó információkat megtévesztően tüntették fel. Egy koffeinmentes terméknél helytelenül jelölték a kávé előállítására vonatkozó koffeinmentesítési eljárást.

A kedveltségi vizsgálat eredményei

A koffeintartalmú kapszulás kávék versenyében első helyen 26,3 ponttal a Nespresso Espresso Livanto végzett. 25,7 ponttal második helyezést ért el a Lavazza Espresso Armonico, míg harmadikként 25,6 pontot elérve a Bellarom Classico Espresso zárt a Szupermenta rangsorában.

dobogó 1

A pontszámokat összesítve a koffeinmentes kapszulás kávék között 25,5 ponttal az Amaroy Bar Italia Decaffeinato érte el az első helyezést. Második lett a 24,9 pontot elérő L’OR Espresso Decaffeinato, míg harmadikként a Nespresso Arpeggio Decaffeinato 24,7 ponttal zárta a dobogót.

dobogó 2

kávé

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk