Image default

Minőségi dísznövénytermesztés

Avagy, amit a dísznövény-vetőmagok szabályozásáról tudni érdemes

Kertünk gondozásakor mindannyian arra vágyunk, hogy az elültetett magból dekoratív és egészséges növény fejlődjön. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy már a vetőmagok megválasztásakor körültekintően járjunk el. Cikkünkből kiderül, milyen szabályozás vonatkozik a dísznövény-vetőmagokra, azaz melyek azok az előírások, amelyek garantálják a szaporítóanyagok megfelelő minőségét, fajtaazonosságát, illetve kártevőmentességét.

Az Európai Unió vonatkozó irányelvének megfelelően, Magyarországon az úgynevezett Vetőmag törvény és egy miniszteri rendelet írja elő a forgalmazásra szánt dísznövény-szaporítóanyagok, benne a vetőmagvak forgalmazásának feltételeit. Mindezek figyelembevételével, a vetőmagok kiszerelését és forgalomba hozatalát kizárólag olyan szervezet végezheti, amely tagja a termékpálya szerinti terméktanácsnak, és amelyet a Nébih, mint növénytermesztési hatóság nyilvántartásba vett.

Minőségi virágvetőmagokról akkor beszélhetünk, ha a kiszerelt magok egynemű tételből származnak és a csírázóképességük is megfelelő. További alapfeltételnek tekinthető a tisztaság, a fajtaazonosság, valamint a magvak betegségektől, állati kártevőktől való mentessége. A vetőmagokat csak zárt, egészséget megőrző csomagolásban szabad forgalomba hozni.

Ez is érdekelheti

A vetőmagok jelölése

A piacok, boltok polcain is megtalálható virágvetőmagok címkéin, vagy kísérő okmányán  magyar nyelven is elérhetőnek kell lennie az alábbi adatoknak:

  • „EK minőség”;
  • HU (Magyarország tagállami kódja);
  • a növénytermesztési hatóság neve (Nébih);
  • a forgalmazó növénytermesztési hatóságtól kapott nyilvántartási száma;
  • egyedi sorszám, tételszám;
  • botanikai név;
  • ahol szükséges, a fajta megnevezése;
  • ahol szükséges, a növénycsoport megjelölése;
  • vetőmag mennyisége (nettó vagy bruttó tömeg, illetve magdarab-szám);
  • tisztasági és csírázási százalék;
  • harmadik országból származó vetőmag esetén az előállítás helye (ország neve);
  • csávázott vetőmag esetén a csávázás ténye, csávázószer neve, hatóanyaga;
  • szükség szerint egyéb, növényegészségügyi előírások által meghatározott okirat.
  • Ezen kívül a vetőmag tasakokon fel kell tüntetni az alapvető termékinformációkat, mint amilyen a botanikai és fajtanév, a termesztési tanácsok és a kiszerelő neve.

Forrás: 2003. évi LII. törvény, 45/2008. (IV. 11.) FVM rendelet

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk