Milyen bor passzol a márványsajthoz? Milyen sajtot választanál a fügéhez?

Sokan tudjuk, hogy a sajt gyümölccsel fogyasztva kiváló csemege, egy pohár jó minőségű borral pedig az igazi ínyencek kedvence. Persze nem mindegy, milyen fajta sajttal fogyasztjuk az adott gyümölcsöt, vagy bort. Cikkünkben összeszedtünk néhány fontos tudnivalót.

A sajttípusok bemutatását követően a trappista sajt termékteszt eredményeit ismertettük, ezúttal pedig azt vizsgáljuk meg, hogyan érdemes a sajtokat fogyasztani, hogy igazi ínyencnek érezhessük magunkat. Elsőként a borok és a sajtok kapcsolatát ismertetjük röviden, majd bemutatjuk a gyümölccsel való sajtfogyasztás rejtelmeit.

Hogyan válasszunk sajtot a borhoz?

Közismert, hogy a sajt csak az alacsonyabb alkoholtartalmú borokat tűri meg, ez azonban lehet vörös vagy fehér bor is, mindkét típushoz találunk ugyanis megfelelő sajtot. A bor-sajt párosításának megvannak az alapvető szabályai, melyet elsősorban a bor aromavilága, tannintartalma, savassága, alkoholtartalma, illetve a sajtok érlelésének foka határoz meg. Jó megoldás, ha a sajtokat és a borokat ugyanarról a vidékről választjuk, hiszen a mikroklíma és a termőföld, valamint a helyiek tapasztalata is segítette a tökéletes párosítást az idők során.

Sajtok és borok összhangja

A márványsajt édes fehérborokhoz (például az aszú), vagy brut nature pezsgőhöz passzol, míg a camemberthez savban gazdag, tanninban szegény vörösborokat például portugiesert, vagy kadarkát érdemes szürcsölnünk. Legismertebb sajtjainkhoz, mint a trappistához és az ementálihoz fehér borokat ajánljuk fogyasztani. Előbbihez a féltestes fehérborok, például olaszrizling, passzolnak, utóbbihoz pedig a hordós érlelést kapott testes fehérborok, mint a chardonnay és a furmint illenek.

Gyümölcs és sajt

Alma, szőlő, szilva, barack, füge mellé egyaránt kiválóak a sajtok. Az alma savanykás ízéhez remekül passzol egyes sajtok krémes, tejes, intenzív ízvilága, például a camemberté. A kéksajtokhoz (mint a rokfort, auvergne-i kéksajt, fourme d’Ambert vagy montbrison, márványsajt) a szárított gyümölcsök és az őszi gyümölcsök, például a körte, szőlő, alma és a füge, de természetesen az ezekből készült lekvár is jó választás. A szilvát és körtét ezen kívül bátran fogyaszthatjuk friss mozzarellával is. A kecskesajtokat a nyári gyümölcsökhöz érdemes fogyasztani, például a sárga és görögdinnye vagy nektarin mellé.

Tartsatok továbbra is a Szupermentával!
Hamarosan jelentkezünk további érdekes, sajttal kapcsolatos írásunkkal!

Forrás:

http://www.boraszportal.hu

http://vinoport.hu

http://presidentsajt.hu

Tetszett? Oszd meg: Share on Facebook