Most fény derül a hortobágyi palacsinta titkára!

Közismert ételünk, a nevével ellentétben nem Hortobágyról származik. Megnevezése csupán egy marketingfogás volt az 1958-as Brüsszeli világkiállításra.

Eleink  a magyar konyhákról rendszeresen  tálaltak különféle húsos (borjú, sertés, baromfi) töltelékkel készített palacsintákat.  Ismert és kedvelt,  „magyaros”  étel a hortobágyi húsos palacsinta, amelynek a nevén kívül nem sok köze van Hortobágyhoz.  Az 1958-as Brüsszeli világkiállításra dolgozták ki receptjét, formáját, szaftját, ismert szósszal és tejföllel leöntött tálalási módját.

Hungarian-style crepe called Hortobagyi Husos Palacsinta (Crepe a la Hortobagy) filled with meat and served with sauce (Selective Focus, Focus on the right edge of the upper crepe)

Ezt követő évtizedekben,  a „bizalom vesztetett vendéglátás” időszakában elterjedt közvélekedés volt,  hogy „Épeszű ember ilyet nem rendel!”, mivel nem tudni,  mit rejt a tányér a szósz alatt. Ezt a vélekedést erősítették azok a háziasszonyoknak készült  receptkönyvek és leírások is, amelyek a takarékosság jegyében, a maradékok újrahasznosítása kapcsán előszeretettel ismertették a hortobágyi palacsinta elkészítésének rejtelmeit.

Azóta jócskán megváltoztak a fogyasztói szokások: elegendő az egyre népszerűbb házhozszállításos ételrendelésekre,  gyors-éttermekre, vagy utcai étkeztetésekre gondolunk, de  sokat fejlődött, a vendéglátás, a szó legnemesebb értelmében vett gasztronómia  is.  A vendéglátók igyekeznek a vendég bizalmát visszaszerezni, megőrizni.

Az interneten keresve számtalan hortobágyi palacsinta receptet találni, és nehéz eligazodni, vajon melyik a valódi, melyik az igazi. Ez sokszor ízlés dolga. Amit mégis  érdemes tudni, hogy – a Brüsszeli világkiállításra visszatekintve-,  a klasszikus hortobágyi húsos palacsinta csirkecombból készül, mert az  szaftosabb, lazább húsrész. Érzékszervi tulajdonságait pedig a kellő mértékű fűszerezés mellett jócskán befolyásolják az elkészítéséhez használt fűszerpaprika, és tejföl minősége, a csomó mentesre  kellően kidolgozott, nem csirizes mártás, valamint a  készítése során utolsó munkafázisként elvégzett pirítás, vagy „rásütés”.

Tetszett? Oszd meg: Share on Facebook
Facebook