Részeges király, orgazmus és halálbüntetés – európai sörkörkép

Csehországban halálbüntetés járt a komló csempészésért, mégis a király bukott bele a mértéktelen sörivásba. Németországban egy sokoldalú apáca adott hírt először a sör kesernyés ízét okozó hozzávalójáról és ő írt először a női orgazmusról is. Belgiumban szentté avatták Arnulfot, mert megsokszorozta a sört. Az európai sörkultúra legalább annyira sokszínű, mint amennyire az európai nemzetek maguk.

budvarA cseheknek két dolgot köszönhet a világ sörivó fele. Nagy valószínűséggel ők használtak először komlót és ők főztek először pilsnert, amely ma a világ legkedveltebb söre. A feljegyzések szerint az első cseh sörfőzde 1118- ban, Cerhenicében épült. A 13. századtól kezdve sok város kapott jogot polgári sörfőzde, céh alapítására. Egyvalamire viszont nagyon oda kellett figyelniük. Olyan komló hajtást, amiből új növény sarjadhat, szigorúan tilos volt külföldre vinniük. Aki mégis megtette, azt halálra ítélték és kivégezték.

Az erről szóló törvényt IV. Vencel király hozta. Aki annyira szerette a sört, hogy kortársai csak „paranoiás, alkoholista zsarnoknak” nevezték. A legenda szerint már a saját megkoronázására is egy kocsma padja alól húzták ki. Később teljesen kicsúsztak az események a kezei közül, olyannyira, hogy még a német- római császári címről is le kellett mondania.

A cseh söröknek egészen 1842-ig barna színük volt. Ekkor szerződött le Josef Grolle főzőmester Plzen városával egy új, világos sorfajta kifejlesztésére. Ez lett a Prazdroj. Vagy ahogy ma mindenki ismeri, az arany színű Pilsner Urquell. Egy másik közismert cseh sör a Budweiser Budvar eredete még régebbre nyúlik vissza. II. Ottokár Bohémia királya 1265-ben adott sörfőzési jogot Ceske Budejovice városának és azóta főzik ott a cseh „Királyok sörét”.

Komló és orgazmus

Ez az elnevezés Németországban a bajor Freising város bencés kolostorában a Weihenstephanban főzött búzasört illeti meg. A kolostor 1040-ben kapott sörfőzési jogot, így ez a világ legrégebbi sörfőzdéje. Később a bajor királyi udvar megszerezte a területet és vele együtt Weihenstephant, így az 1400- as évektől maguknak főzték a Királyok sörét.

Ildegarda_Von_Bingen WIKIMEDIAA múlt évezred elején sokféle fűszert, bogyót és gyógyfüvet adtak hozzá a sörhöz. A komlóról a XVI. Benedek által 1012-ben szentté avatott Bingeni Hildegard ír először. A Mainztól nem messze lévő Rupertsberg bencés apátság rendfőnöknője igazi polihisztor volt. Hétkötetes természettudományi enciklopédiát állított össze, verseket írt, zenét szerzett, gyógyított, kifejlesztett egy saját nyelvet és apáca létére ő számolt be először a női orgazmusról.

A németek jóval a katolikus egyház előtt is ismerték és szerették a sört. Ezt itták Thor és a többi ősi walhallai isten tiszteletére. Azt tartották, hogy a menydörgés a főzőüst tisztításának hangja. Az ősi rituálékból mára is maradt. Sok német úgy tartja, hogy a sört hét percig kell kiönteni, akkor lesz tökéletesen megfelelő az ital és a habja.

Németország és a világ legnagyobb sörfesztiválja az Oktoberfest. Először 1810-ben rendezték meg Münchenben. Azóta mindössze 24 alkalommal maradt el. Először a Napóleoni, majd az I. és II. világháborúk miatt. Évente hat millió ember ünnepli együtt a sört szeptember végén, bő két hétig a bajor fővárosban. A rekordévben, 1985-ben 7,1 millió látogatója volt a fesztiválnak.

Aki idén szeretne elmenni az Oktoberfestre, jó, ha felkészül rá, hogy tavalyhoz képest 30 euro centtel emelkedtek a sörárak. A szeptember 17-én kezdődő fesztiválon egy mass, azaz egyliteres korsó sörért 10,60 eurót kell fizetni a 30 kisebb-nagyobb sörsátorban. A szervezők tervei szerint hatmillió korsó sört isznak meg idén a vendégek, akik közül egyszerre százezren férnek el a hosszú padoknál.

A sör megvédett a pestis ellen

A harmadik nagy európai sörös nemzet a belga. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a belgák úgy isszák a sört, mint a franciák a bort. Több mint 25 őshonos sörfajtájuk van. Flandriában világos ale-t, witbiert és savanyú vörös-barna ale-t isznak. Brüsszel környékén gueuze, lambic és kriek söröket fogyasztanak. A vallonok kedvencei pedig a fanyar saison sörök. Könnyű, gyümölcsös söröket isznak, amikor szomjasak. A komlósabb söröket aperitifként, a nehéz, sötét söröket pedig desszertként fogyasztják.

A középkortól kezdve rengeteg belga apátságban főztek sört. Egy ilyen apátsághoz kötődik a sör egyik védőszentje, Soissons-i Szent Arnold vagy más néven Arnulf, aki 1040-ben született Tiegemben. A franciaországi soissons-i Szent Medárd monostorban tett szolgálata után, a mai Belgium területén megalapította az Oudenburg- apátságot. Amikor beomlott az apátság serfőzdéjének teteje, Arnold azért imádkozott, hogy az Úr sokszorozza meg a katasztrófa után megmaradt sört.

Az Úr meghallgatta Arnold kérését, akit ezért a csodáért 1121-ben avattak szentté. A komlószedők védőszentjét, aki azt is felfedezte, hogy szalmával nagyszerűen lehet sört szűrni, nem szabad összekeverni Metzi Szent Arnolddal. Ő azzal a felszólítással állította meg a pestisjárványt, hogy: „Ne igyatok vizet, igyatok sört!”

Még kilencezer évig ihatunk Guinnesst

A Brit- szigeteken több szempontból is a pubok töltötték be az apátságok, templomok szerepét. Egyfelől ezek a helyek találkoztak egymással a település lakói, másfelől a puboknak volt sörfőzési joguk. A név a public house, azaz közösségi ház kifejezésből ered és olyan sok volt belőlük, hogy Békés Edgar király 965-ben rendeletet hozott, amiben megtiltotta, hogy a faluban egynél több alehouse, sörkocsma legyen.

BATH Pig and FiddleA rendeletet ma már képtelenség lenne betartani, hiszen a szigetországban nagyjából 60 ezer pub működik. Ez azért alakul így, mert a viszonylag nagy népsűrűség miatt a britek kisebb otthonokban élnek, mint más országok lakói. Ezért inkább a tágas pubokban találkoznak a barátaikkal. Itt kötetlenül folyt a társasági élet, régen együtt iszogatott a jobbágy a földesúrral, ma meg a főnök a beosztottal.

Az angolok a bronzkor óta isszák a hagyományos ale söröket. Ezeket kizárólag erjesztett árpa malátából főzték és nem vagy csak alig volt bennük buborék. Mivel a britek szinte minden nap órákat töltenek beszélgetéssel és sörözéssel a pubokban, ezért a gyengébb alkoholtartalmú, hordóban érlelt sörök terjedtek el leginkább. A walesi bányászok és acélmunkások is sörrel oltották a szomjukat, így a walesi pale, azaz világos ale sörök még kevesebb, mindössze 3, 5 százalék alkoholt tartalmaztak.

Az írek ellenben nem szerették az ale és a világos söröket sem. Ők whiskyt és gint ittak. Ezért döntött úgy Arthur Guinness 1759- ben, hogy 9 000 évre kibérel egy kis dublini főzdét és fekete sört fog főzni. Ez olyan jól sikerült, hogy a sört tíz évvel a gyáralapítás után már külföldre is adtak el az italból. Ma már a világ 120 országába értékesítik a világ talán legismertebb sörét és az ír kultúra jelképét, a Guinnesst.

Forrás: Michael Jackson: Sör, M-ÉRTÉK Kiadó 2008.,
www.wikipedia.orgwww.index.hu/kulturwww.oktoberfest.dewww.sorlap.hu, www.guinness.com

Képek: www.budejovickybudvar.czwww.visitbath.co.ukwikimedia

Tetszett? Oszd meg: Share on Facebook