Image default

15+1 karácsonyi tipp a konyhában

Hogyan figyeljünk oda az ünnepekre jellemző káoszban? Miből mennyit és mikor vegyünk, nem beszélve arról, hogy a kavarodásban hogyan fordítsunk extra figyelmet az élelmiszerbiztonságra!

húsokat már érdemes jó előre kitalálni és megrendelni a kedvenc hentesünknél, hiszen így egyfelől marad idő a különlegesebb, több utánajárást igénylő áruk beszerzésére is (pl: vadak, tanyasi csirkehús). Készítsünk listát, találjuk ki két héttel az ünnep előtt legalább azt, hogy milyen húst szeretnénk az egyes ételekhez felhasználni majd, ha előre beszereztük ezt, konyhakész állapotban, adagonként, lefagyaszthatjuk. Kérdezősködjünk ismerőseinknél, családtagoknál – sok mindenkinek vannak bevált lelőhelyei. A húst lemosás nélkül (!), teljes felületén tiszta folpack fóliába tekerve, vékony, gyorsan átfagyó néhány cm-es rétegben, -és nem nagy tömbökben- tegyük a fagyasztóba, előtte megtisztítva az oda nem illő részektől. Csontos húsok lefagyasztása gondosabb eljárást igényel, emiatt célszerű a húst előre kicsontozni. A darált hús lefagyasztása biztonsági okokból és felolvasztáskor észlelhető sok veszteség miatt nem ajánlott. Sokkal jobban járunk, ha már konyhakészre darabolva tesszük a mélyhűtőbe, kivéve nagyon hálásak leszünk a főzés-sütés előtt. Fagyasztás előtt a csomagokat lássuk el címkével, amire ráírjuk a hús nevét, a lefagyasztás idejét, és azt, hogy milyen ételhez készítettük elő.

A HÚSOKAT FELOLVASZTÁSAKOR JAVASOLT 24 ÓRÁVAL ELŐBB KIVENNI A MÉLYHŰTŐBŐL, ÁTTÉVE A NORMÁL HŰTŐBE (MÉLY TÁLBAN, JÓL ZÁRÓDÓDOBOZBAN,) FIGYELVE AZ ELFOLYÓ LÉ OKOZTA SZENNYEZÉS MEGELŐZÉSÉRE.

Minden alapanyag vásárlásakor fordítsunk különös figyelmet a fogyaszthatósági idő lejártának ellenőrzésére. Nagyon kellemetlen, ha felhasználás előtt kiderül egy alapanyagról, hogy már nem használható fel. Legyen otthon elegendő liszt (ellenőrizzük, hogy nem molyos-e), cukor, olaj, vaj, zsír, tojás – ez utóbbiból számoljunk legalább tíz-tizenöt darab plusszal, vészhelyzet esetére és persze a család és a vendégek számától függően.

  • December közepén megvehetjük a szükséges szárított fűszereket, gyömbért, száraztésztákat, esetleg a konzerveket, italokat, és gondoskodjunk a termelői méz beszerzéséről is! Sokkal nagyobb élvezet valódi mézzel sütni!
  • mézeskalácsnál ragaszkodjunk a jól bevált receptünkhöz, mert nehéz igazán jól használható leírást találni a receptoldalakon, ami egyszer bevált, ebben az esetben megéri a ragaszkodást. A mézeskalácshoz sokféle fűszer szükséges, szegfűszeg, fahéj, gyömbér stb., ha nincs kedvünk mindet magunk beszerezni, akkor jöhetnek a mézeskalács fűszerkeverékek, amik az összes szükséges, illatos fűszerből tartalmaznak egy keveset.
  • Másfél héttel az ünnep előtt jó, ha elkészítjük a mézeskalácsokat: kimosott, tiszta fémdobozba zárva nagyon szépen megpuhulnak.
  • A tejtermékek, sajtok kérdésköre a hús mellett a legnehezebb. Jó lenne házit venni, termelőnél beszerezni a finomságokat, előre megrendelni, viszont tény, hogy ezek a termékek előbb meg is romlanak, így tényleg csak 1-2 nappal a fogyasztás előtt vegyük meg őket. Praktikus műanyag, jól záródó dobozban tárolni a sajtokat, hogy ne száradjanak ki, illetve erős aromájú sajtok esetében ne járja át az egész hűtőszekrényt az erős illat.
  • Ha valóban isteni finom, zsírosabb házi tehéntejet választunk az ünnepekre, mindig forraljuk fel fogyasztás előtt, majd gyors lehűtés után felhasználásig tartsuk hűtve! A forralatlan nyers tej fogyasztása nem ajánlott, mivel betegség okozó baktériumok lehetnek benne, amelyeket a forralás, vagy a pasztőrözés egyébként elpusztít.

Ez is érdekelheti

TIPP: KIS POHÁRBA TEGYÜNK ŐRÖLT KÁVÉT, TÖKÉLETESEN MEGSZABADÍTJA HŰTŐNKET A KELLEMETLEN SZAGOKTÓL.

sütőt is takarítsuk ki szépen, mert extra igénybevételnek lesz kitéve, nem jó, ha többszörösen ráégett ételmaradék rontja az összképet. A munkafelületeket mindig jó alaposan tisztítsuk le: nem árt egy flakont ecetes vízzel megtölteni és a kérdéses felületeket ezzel a jó alaposan megtisztítani. Szódabikarbónával a villanytűzhelyt tisztíthatjuk meg a lerakódásoktól. A mikrót citrommal is tisztává tehetjük, ügyeljünk arra, hogy több, makulátlanul tiszta konyharuha is legyen a kezünk ügyében. Kettő a törölgetéshez, konyhai műveletekhez fog kelleni, egy pedig a kelesztett vagy kész sütik letakarásához. Edényfogó kesztyűk, mosogatószivacsok esetében is fontos odafigyelni a higiéniára: előbbit magas hőfokon való mosás után használjuk, a szivacsokat pedig cseréljük minél gyakrabban, hiszen rengeteg fogunk mosogatni az ünnepi készülődés közepette, előzzük meg a baktériumok elszaporodását. A borokat, söröket, röviditalokat is szerezzük be pár nappal 24-e előtt, akárcsak az ásványvizeket, üdítőket. Ehhez a művelethez jó ötlet autóval menni, ha kell, társuljunk össze barátokkal, hogy annak is megkönnyítsük a bevásárlást, akinek nincs autója.

Szenteste előtt egy, legfeljebb két nappal frissen szerezzük be a piacról a zöldségeket, gyümölcsöket – mindenből vegyünk egy picivel többet, abból baj nem lehet, a lista ez esetben is elengedhetetlen!
A zöldség, gyümölcs száraz, szellős, hűvös helyen legyen felhasználásig, mert a fűtött konyhában nagyon gyorsan kiszárad, vagy megromlik.

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk