A grillsajtok tesztjén sem maradhatott el a kedveltségi vizsgálat. Kíváncsi, mely termékek lettek a legkedveltebbek? Cikkünkből megtudhatja!
A Szupermenta kedveltségi teszt célja valamennyi terméktípus esetében, hogy a termékeket vizsgálva és ízlelve egyéb, fogyasztói szempontból releváns információkkal egészítse ki a Nébih laboratóriumi vizsgálatait.
Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy szakértő és laikus kóstolók egyaránt pontozzák a termékeket, hiszen így több különböző vélemény is megjelenhet a végeredményben, amelynek köszönhetően átfogóbb, több szempontot is figyelembe vevő képet kaphatunk.
Vásárlói szempontokat figyelembe véve: a résztvevők ezúttal összesen 33 féle grillsajtot kóstolhattak. Külön kategóriát képviselt a 16 féle natúr, a 8 féle füstölt és a 9 féle kistermelői grillsajt.
A termékek értékelése ezúttal is „vak-kóstolásos” módszerrel történt, azaz: a kóstolók nem tudták, hogy mely sorszám, melyik márkát takarja.
A résztvevők 5 fő értékelési szempont mentén bírálhatták a sajtokat.
- A natúr grillsajtokat egyenletes, természetes sajtszín jellemzi (fehér vagy enyhén sárgás), míg a füstölt termékekre kissé sötétebb, barnás árnyalat jellemző. Felületük sima, enyhén fényes vagy matt. Szelet vagy korong alakúak, szabályosak. A grillezés után aranybarna, enyhén ropogós kéreg a kívánatos. A füstölt sajtok grillezés után mélyebb, sötétebb arany vagy barnás külsőt kapnak.
- Állományukat tekintve a natúr termékek grillezés előtt rugalmasak, jól szeletelhetők, nem morzsolódnak. Grillezés után kívül enyhén ropogós kéreg, belül rugalmas, de nem gumis állag jellemzi őket. A füstölt sajtok grillezés előtt szintén rugalmasak, de állaguk lehet sűrűbb, tömörebb.
- A sajtok olvadékonyságára jellemző, hogy kívül ropogós kéreg képződik a sütés alatt, belül azonban megtartják formájukat és rugalmasságukat. Nem szabad teljesen szétolvadniuk vagy megfolyniuk.
- A natúr sajtok illata enyhén tejes, vajszerű. Grillezés után enyhén pörkölt vagy diós aroma is megjelenhet. Füstölt sajtokra jellemző a füstös, intenzív aroma. Fás, diós illatjegyek előfordulhatnak. Hiba, ha savanyú, avas, kellemetlen vagy túlzottan füstös szagúak.
- Íz szempontjából a natúr termékekre sós, enyhén tejes vagy vajszerű íz jellemző. Grillezés után kissé intenzívebb, pörkölt vagy diós íz elfogadott. A füstölt sajtokra erőteljesebb, füstös, kissé pörkölt, esetenként karakteresebb ízvilág jellemző. Hibának számít, ha keserűek, hamus, kormos, esetleg avas, savanyú íz érezhető.
A kóstolóink által legfontosabbnak ítélt tulajdonság a grillsajtok íze volt a preferenciavizsgálat alapján.
A natúr termékek kínálatából a legkedveltebbek között végzett az Auchan natúr grillsajt, a Breier Farm natúr grillsajt, a Patinás natúr grillsajt, a Hajdú natúr serpenyős és grill sajt és a Fino grill és serpenyős sajt. Kóstolóink a füstölt termékek közül a Pilos füstölt grill mozzarellát, a Szarvasi Mozzarella füstölt grill mozzarellát, a Karaván Grill sajt steaket, a Spar BBQ füstölt grillsajtot és az A Tejes füstölt grillsajtot ítélték a legkedveltebbnek.
A teszt kiegészítéseként vizsgált kistermelői natúr grillsajtoknál az Inárcsi Sajtmanufaktúra grillsajt, az RB sajt natúr grillsajt és a Tolbán termelői grillsajt, míg a füstölt termékek közül az Alpokalja Sajt „Tűzrőlpattant” bükkfán füstölt tehéngomolya lett a legkedveltebb.
Az alábbi grafikákon látható, hogy mely termékek kerültek az asztalunkra a három kategóriában.















