A konzervdobozok gyártási technológiájának több fejlesztése is megvalósult az évek alatt. Nemcsak az alapanyaguk, hanem a doboz belső oldalán használt bevonattípus is változott. Az évtizedeken át tartó kutatások eredményei pedig nemzetközi szinten szabályozták az alkalmazható anyagok, vegyületek körét.
A BPA mint élelmiszerbiztonsági kockázat
A 20. század második felében a konzervdobozok egyik legszélesebb körben alkalmazott bevonattípusa az epoxi alapú lakkrendszer volt, amelynek előállításához gyakran biszfenol-A (BPA) nevű vegyületet használtak kiindulási anyagként.
A BPA egy szerves vegyület, amelyet elsősorban epoxigyanták és polikarbonát műanyagok gyártásához alkalmaznak. Az epoxi alapú bevonatok a konzerviparban azért váltak népszerűvé, mert kiváló kémiai ellenállást biztosítanak, jól tapadnak a fémfelületekhez, és hatékonyan megakadályozzák a korrózió kialakulását.
Ugyanakkor az elmúlt évtizedekben számos kutatás foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a BPA kis mennyiségben kioldódhat az élelmiszerbe a csomagolóanyagból. A BPA azért vált különösen jelentős élelmiszerbiztonsági kérdéssé, mert endokrin rendszert befolyásoló vegyületként tartják számon, vagyis képes lehet beavatkozni a hormonrendszer működésébe.
Az Európai Unió már korábban is korlátozta a BPA használatát bizonyos termékekben, és a szabályozás egyre szigorúbbá vált. Ennek eredménye, hogy 2025-ben az Unió be is tiltotta a BPA használatát, melyről a Nébih weboldalán is tájékozódhat:
https://portal.nebih.gov.hu/-/a-bizottsag-betiltotta-a-biszfenol-a-hasznalatat-az-elelmiszerekkel-erintkezo-anyagokban-tajekoztato
https://portal.nebih.gov.hu/-/az-unio-pontositotta-a-bpa-korlatozasokra-vonatkozo-rendeletet
Új irányok a bevonattípusok körében
A növekvő szabályozási nyomás, valamint a fogyasztói aggodalmak hatására a csomagolóipar az elmúlt években jelentős erőfeszítéseket tett a BPA-mentes bevonatok fejlesztése érdekében. A BPA-mentes bevonatok közé tartoznak például a poliészter alapú bevonatok, akril alapú bevonatok, oleorezin alapú lakkrendszerek, poliolefin vagy poliuretán alapú bevonatok.
A konzerviparban a gyártók fokozatosan térnek át az új bevonatok alkalmazására. A technológiai fejlesztések célja, hogy az alternatív bevonatok minden élelmiszertípus esetében megfelelő védelmet biztosítsanak a korrózióval és az érzékszervi változásokkal szemben.
Az élelmiszerrel érintkező csomagolóanyagok egyik fontos biztonsági kérdése a migráció, vagyis az a folyamat, amikor a csomagolóanyag alkotóelemei az élelmiszerbe kerülnek. A konzervdobozok esetében ez elsősorban fémionok vagy a bevonatokból származó szerves vegyületek formájában fordulhat elő. A fém csomagolóanyagokból potenciálisan kioldódó elemek közé tartozhatnak például ón, vas, króm, nikkel, alumínium stb. A migráció vizsgálata ezért kulcsfontosságú az élelmiszerrel érintkező csomagolóanyagok biztonságának értékelésében.
Az Európai Unió előírásai
Az Unióban a konzervdobozok az élelmiszerrel érintkező anyagok (Food Contact Materials – FCM) kategóriájába tartoznak. Az alapvető jogszabályi keretet az 1935/2004/EK rendelet biztosítja, amely meghatározza az ilyen anyagok biztonsági követelményeit.
A rendelet egyik legfontosabb alapelve, hogy az élelmiszerrel érintkező anyagok nem bocsáthatnak ki olyan mennyiségű anyagot az élelmiszerbe, amely veszélyeztetheti az emberi egészséget, elfogadhatatlan módon megváltoztathatja az élelmiszer összetételét, vagy ronthatja annak érzékszervi tulajdonságait.
A gyártóknak emellett be kell tartaniuk a 2023/2006/EK rendeletet, amely a jó gyártási gyakorlat (Good Manufacturing Practice – GMP) követelményeit határozza meg az élelmiszerrel érintkező anyagok gyártása során.
A fém csomagolóanyagokra jelenleg nincs teljeskörűen harmonizált uniós specifikus rendelet, azonban a kockázatértékelés során a Council of Europe „Metals and Alloys in Food Contact Materials” útmutatóját javasolt alkalmazni, amely – többek között – különböző fémekre kioldódási határértékeket és vizsgálati módszereket tartalmaz.
A konzervdobozok újrahasznosításának előnyei
A fém alapú élelmiszer-csomagolóanyagok egyik legfontosabb előnye a kiváló újrafeldolgozhatóság. Az acél és az alumínium olyan anyagok, amelyek tulajdonságaik romlása nélkül, gyakorlatilag korlátlan számú alkalommal újrahasznosíthatók. Ez jelentős környezeti előnyt jelent a csomagolóanyagok körforgásos gazdaságban betöltött szerepének szempontjából.
A konzervdobozok újrahasznosítását az is segíti, hogy a bennük alkalmazott vékony bevonatok és lakkrétegek az acél újraolvasztása során lebomlanak vagy eltávolíthatók a kohászati folyamatok során. Az újrafeldolgozás jelentősen csökkentheti a csomagolóanyagok életciklus-alapú környezeti terhelését. Az Európai Unió körforgásos gazdasági politikája kiemelten kezeli a csomagolási hulladék mennyiségének csökkentését, valamint a csomagolások újrafeldolgozhatóságának javítását.
Forrás:
- Council of Europe (2024): Metals and Alloys Used in Food Contact Materials and Articles.
- EFSA (2023): Re-evaluation of Bisphenol A (BPA) for food contact materials. European Food Safety Authority.
- European Commission (2024): Proposal for a Regulation on Packaging and Packaging Waste (PPWR).
- Marsh, K., Bugusu, B. (2007): Food Packaging – Roles, Materials and Environmental Issues. Journal of Food Science.
- Poças, F., Hogg, T. (2007): Exposure assessment of chemicals from packaging materials in foods. Trends in Food Science & Technology.
- Robertson, G. (2016): Food Packaging: Principles and Practice. CRC Press.