Ki gondolná, hogy a karácsonyfán függő, sztaniolba csomagolt édesség több mint 150 éve a magyar karácsonyok emblematikus részét képezik? Számunkra nemcsak egy édesség, hanem hagyomány, amely az évek során a polgári otthonok gyakori ünnepi díszévé vált. Ismerkedjünk meg a szaloncukor történetével!
A francia fondant-tól a magyar szaloncukorig
A szaloncukor története a 19. századra nyúlik vissza. Egy francia fondant-alapú édesség ihlette, mely német mesterek közvetítésével érkezett Magyarországra.
A ma ismert szaloncukor az 1870-es években jelent meg és terjedt el. Ezek még egyszerűbb nádcukorral és mézzel főzött golyócskák, cukorkaféleségek, kakaós készítmények voltak, melyeket selyempapírba burkoltak, és színes sztaniollal díszítettek. Jókai Mór a műveiben „szalonczukkedli” -ként említi a német „salonzuckerl” szó nyomán.
Később jelentős változtatás volt, hogy az édesség csokoládébevonatot kapott, amely nemcsak érdekesebbé tette, de a kiszáradástól is megvédte a cukorkát.
Tudta?
A budapesti Vendéglátóipari Múzeumban több mint harmincféle színű régi szaloncukor-csomagoló sztaniolpapírt őriznek, emellett pedig egy „riccelőgép” is található. Ez a szerkezet a szaloncukor papírjának gyors rojtozását tette lehetővé.
A szaloncukor útja az otthonoktól a gyárakig
Kezdetben minden szaloncukrot egyenként, kézzel csomagoltak, ám az iparosodás ezt a hagyományt is megváltoztatta. A 19. század végére a cukrászdák új, különleges ízeket kínálva egyre többféle szaloncukorral készültek.
A 20. század közepén a csokoládégyárak már tömegesen gyártották a szaloncukrot. Ekkor jelentek meg a klasszikus zselés és marcipános változatok, amelyek azóta is nagy népszerűségnek örvendenek.
A gépesített szaloncukorgyártás hazánkban Gerbeaud Emil és Stühmer Frigyes nevéhez fűződik, akik az 1920-as években kezdték meg az édesség tömeggyártását. Két világháború között már 70 féle szaloncukrot kínáltak 30 különböző csomagolásban.