Tesztből sosem elég – 12 éves a Szupermenta

Tizenkét év, több ezer termék, több százezer vizsgálat és eredmény. Ráadásul hamarosan érkezik a 130. Szupermenta-termékteszt is. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) terméktesztprogramja 2014 novemberében indult útjára, és azóta a hivatal legrégebbi, jelenleg is aktívan működő szemléletformáló programjává vált. A Szupermenta tizenkettedik születésnapjának alkalmából áttekintjük az elmúlt évek szakmai és kommunikációs eredményeit, valamint felidézünk néhány érdekességet is.

A 130. termékteszt eredményeire már nem kell sokat várni, de addig is tekintsünk vissza az elmúlt 12 évre.

Összesen 129 termékkör összehasonlító vizsgálatát végeztük el 2014 óta. A szakemberek 2786 terméket ellenőriztek, és több mint 238 ezer laboratóriumi paraméter vizsgálata történt meg. Az eredmények mögött a Nébih összehangolt munkája áll: egy-egy termékteszt megvalósításában több szakterületen dolgozó kollégák vesznek részt, akik saját szaktudásukkal járulnak hozzá a vizsgálatokhoz és az eredmények megszületéséhez.

A Szupermenta programban előre meghatározott éves terv alapján, az aktualitásokat és a vásárlói trendeket is figyelembe véve választjuk ki a vizsgált termékköröket. A kezdetben élelmiszerekre összpontosító program mára a Nébih szinte minden szakterületét lefedi: a vizsgált termékek között különféle élelmiszerek – például tejtermékek, malomipari termékek, alkoholos italok, friss zöldségek és gyümölcsök, vendéglátó-ipari termékek – mellett takarmányok, vetőmagok, állatgyógyászati termékek is szerepelnek. A termékvizsgálatokon túl létesítmények (például kereskedelmi egységek és kisállat-kereskedések) ellenőrzésére is sor kerül.

A vizsgálatok jóval többről szólnak a kóstolásnál! A hatósági ellenőrzések és a laboratóriumi vizsgálatok az élelmiszer-biztonsági, minőségi és jelölési szempontokat is lefedik. Szükség esetén a szakemberek a helyszínen ellenőrzik a technológiai folyamatokat, a higiénés körülményeket és az alapanyagokat is. A hatósági munkát kedveltségi vizsgálatok egészítik ki, amelyeken szakértők és laikus tesztelők egyaránt értékelik a termékeket. A program munkáját már több mint 2500 tesztelő segítette.

Tudta?

A Szupermenta terméktesztjei során a szakemberek a jogszabályi megfelelőség ellenőrzése mellett számos, a fogyasztók számára is érdekes termékjellemzőt is vizsgálnak. Ilyen volt például a túrórudak esetében a bevonatarány kérdése vagy a gesztenyekészítményeknél az esetleges idegen növényi eredetű összetevők kimutatása (burgonya-, rizs-, bab- és bambuszrost-tartalom). Egy termékteszt során akár 3000 laboratóriumi mérés is történhet.

Szupermenta-embléma

A tesztek egyik legérdekesebb része a fogyasztók és a gyártók, forgalmazók számára egyaránt, hogy mely termékek teljesítettek a legjobban. Ebben segít a 2015 novembere óta elérhető Szupermenta-embléma, melyet a teszteken dobogós helyezést elérő termékek gyártói, termelői vagy forgalmazói igényelhetnek. Az embléma a fogyasztóknak támpontot ad a jól teljesítő termékek felismeréséhez, a vállalkozások pedig kiemelkedő eredményükre hívhatják fel a figyelmet. Az érdeklődést jól mutatja, hogy az indulás óta 110 emblémaigénylés érkezett.

Mindig online

Fontosnak tartjuk, hogy minél több emberhez eljussanak a termékek minőségével és az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos üzenetek, ezért több különböző felületen is jelen vagyunk, és közzétesszük ezeket a tartalmakat.

Honlapunkat már több mint 5 millió alkalommal tekintették meg, Facebook- és Instagram-oldalainkat pedig együttesen több mint 30 ezren követik. A tesztek hírei a sajtóban is rendszeresen megjelennek: eddig több mint 6600 sajtóátvétel született.

A tizenkettedik születésnap alkalmából Facebook és Instagram-oldalainkon nyereményjáték indul. Játsszon velünk szupermentás ajándékokért! 😉

 

A munka folytatódik

A célunk továbbra is az, hogy hiteles, közérthető információkkal támogassuk a lakosságot, miközben az élelmiszerlánc szereplőit is bevonjuk a folyamatba.

Hogy mi lesz a következő? Ez sem titok! 130. tesztünk főszereplői a szénsavmentes természetes ásványvizek lesznek.  Az eredményekkel hamarosan jelentkezünk.

Ha nem szeretne lemaradni a legfrissebb terméktesztek eredményeiről és a Szupermenta újdonságairól, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó tartalmaink