Image default

A legkedveltebb barackpálinkák

A barackpálinkák hatósági és laboratóriumi ellenőrzése mellett ezúttal sem maradhatott el a kedveltségi vizsgálat. Ha kíváncsi, mely termékek léphettek fel a dobogóra, érdemes végigolvasnia következő cikkünket!

A Szupermenta kedveltségi tesztek célja minden esetben az, hogy az éppen a fókuszban álló termékeket „ízlelve” kiegészítsék a Nébih hatósági és laboratóriumi vizsgálatait.

A kedveltségi vizsgálat során különösen fontosnak tartjuk, hogy szakértő és laikus kóstolók egyaránt pontozzák a termékeket, hiszen így több különböző, akár eltérő vélemény is kialakulhat róluk és árnyaltabb képet kaphatunk.

Fogyasztói szempontokat figyelembe véve a résztvevők ezúttal 23 barackpálinkát kóstolhattak.

A termékek értékelése most is „vak-kóstolásos” módszerrel történt, azaz a tesztelők nem tudták, mely sorszám, melyik márkát takarja.

A résztvevők összesen öt szempont mentén értékelték a pálinkákat.

  • Szín és tisztaság szempontjából az ital akkor megfelelő, ha átlátszó, víztiszta vagy az érlelő hordó színét tükrözi vissza. Hogy mire is utalunk? A tölgyfától jellegzetesen sárga, óarany színt, az akácfától zöldessárga, a gesztenyefától pedig sajátosan vörösesbarna színt kaphat a pálinka.
  • Az illatintenzitást és a karaktert elemezve, a pálinkának tükröznie kell az adott gyümölcs jellegét, friss illatát, kiegészítve az erjedés során felszabaduló ún. kerekítő, finomító illatokkal.
  • Ízét illetően az ital tiszta ízérzetű, zamata megfelel a várt jellegnek, íze és illata összhangban van. Ízintenzitása ideális esetben megfelelő, érlelt, illetve harmonikus.
  • Az ízlelés során lényeges szempont a harmónia és a tartósság megfelelősége. A pálinka akkor igazán finom, ha az illat és a szájban keltett íz „kerek”, harmonikus, összhangban van egymással. Az ital nem kelt fáradt, tompa ízhatást.
  • A minőségi pálinkák az összbenyomást tekintve rendkívül egyedi, gazdag illat- és ízvilággal rendelkeznek. Optimális esetben a termékben tisztán megjelenik a gyümölcsre jellemző könnyed illat, a gyümölcsös édesség, az illatszerkezetbe beépülő fűszeresség és a gyümölcsmag technológiától függően diszkrét zamata. Az ital rendkívül elegáns, letisztult, harmonikus.

A barackpálinkák esetében a kóstolók az illatintenzitást, a karaktert tartották a leghangsúlyosabb érzékszervi szempontnak a fentiek közül.

A kedveltségi vizsgálat során, minden értékelési szempontot figyelembe véve, az élen az Agárdi Miraculum kajszibarack pálinka végzett. A második helyezést a Nobilis kajszibarack pálinka nyerte el, míg a dobogó harmadik fokára a Márton és lányai kajszibarack pálinka „léphetett fel”.

barackpálinka
barackpálinka

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk