Image default

A legkedveltebb „túrórudak”

A „túrórudak” hatósági és laboratóriumi ellenőrzése mellett most sem maradhatott el a kedveltségi vizsgálat. Kíváncsi, mely termékek kerültek a dobogóra ebben a kategóriában? Íme, következzen a győztesek rangsora!

A Szupermenta kedveltségi teszt célja valamennyi terméktípus esetében az, hogy a termékeket vizsgálva, ízlelve egyéb, fogyasztói szempontból releváns információkkal egészítse ki a Nébih hatósági és laboratóriumi vizsgálatait.

Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy szakértő és laikus kóstolók egyaránt pontozzák a termékeket, hiszen így több különböző, akár eltérő vélemény is megjelenhet a végeredményben.

Vásárlói szempontokat figyelembe véve a résztvevők 15 túrórudat és 7 tejalapú rudat kóstolhattak meg.

A termékek értékelése most is „vak-kóstolásos” módszerrel történt, azaz a tesztelők nem tudták, mely sorszám, melyik márkát takarja.

A résztvevők összesen négy szempont mentén értékelték a desszerteket.

Külső megjelenés szempontjából a desszertek közel hengeres alakú rudacskák, sima vagy enyhén bordázott felületűek. A csokoládé- vagy kakaómassza a túró- illetve a tejtermék-alapú tölteléket egyenletes vastagságban és összefüggően vonja be, amely sötét- vagy középbarna színű, jól tapad és nyomásra enyhén repedezik. A tej- vagy túróalapú massza egyenletesen fehér-sárgásfehér színű.

Az állagot illetően a bevonat a töltelékhez jól tapad, megfelelően kemény, harapáskor roppan, de könnyen harapható, és a szájban megfelelően olvad. A töltelék masszaszerű, szemcsés, az összetevők jól elkevertek, kissé krémes, jól összeállt, harapáskor sem esik szét. A termék jól harapható, rágás során jól összeáll, könnyen nyelhető.

A tej- és túróalapú töltelék és a kakaótartalmú bevonat illata harmonikus és a termékre jellemző, édeskés-savanykás. Az egyéb ízesítők (citrom, vanília) illata harmonizál a termék illatával, azok élvezeti értékét gazdagítja, nem rontja. Egyik összetevő illata sem nyomja el a másik illatát, összhatásában harmonikus, idegen szagtól mentes.

A tejtermékalapú töltelék és a kakaótartalmú bevonat íze harmonikus és a termékre jellemző, édeskés-savanykás. Az egyéb ízesítők (citrom, vanília) íze harmonizál a termékkel, élvezeti értékét gazdagítja, nem rontja. Megfelelően ízesített, édesített. Egyik összetevő íze sem nyomja el a másikét, összhatásában harmonikus, idegen és mellékíztől mentes.

A kóstolók által legfontosabbnak ítélt tulajdonság az íz volt, ami szerint a túrórudaknál a „Pöttyös Túró Rudi”, míg a tejalapú rudak esetében holtversenyben a „Milfina Rudi” és a „CBA Piros Rudi” végzett a legjobb helyen.

A túrórudak rangsorát tekintve a dobogó legfelső fokára a Pöttyös Túró Rudi állhatott, második helyen a Pilos Túródesszert végzett, míg a harmadik helyet a Pöttyös Óriás Rudi laktózmentes desszertkészítmény érdemelte ki.

A tejalapú rudakat illetően, első helyen holtversenyben a Milfina Rudi és a CBA Piros Rudi végzett, a dobogó második fokára léphetett fel a Sissy Rudi, a harmadik helyezett pedig az S-Budget Rudi lett a Szupermenta rangsorában.

túrórúd
tejalapú rúd
túrórúd
tejalapú rúd

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk