Image default

Nagyító alatt a Túró Rudi és társai

Nem meglepő módon a kakaós masszával bevont „túrórúd” hazánk egyik kedvenc édessége. A roppanós bevonat édes-savanykás ízű, krémes tölteléket rejt, melynek bizony nehéz ellenállni. Éppen ezért egyre többféle ízesítésben készítenek már túródesszertet. De vajon mindegyik túróból készül? Ennek is utánajártunk legfrissebb terméktesztünk során! Ha kíváncsi, olvasson tovább!

Ma már egyre többféle ízesítésű és kiszerelésű „túrórúddal” találkozhatunk a boltok polcain. Nem is csoda, hiszen gyerekek és felnőttek körében egyaránt népszerűek ezek a hűtött finomságok.  A kínálat felmérését követően, az áruházláncok és kisebb kereskedelmi egységek polcairól a kakaós bevonatú, natúr túródesszertek és desszertkészítmények kerültek a kosarunkba. Összesen 22 terméket, 15 túródesszertet és 7 desszertkészítményt vizsgáltunk, melyeket 5 magyar gyártó állított elő. Az önállóan vagy 5-6 darabos gyűjtőcsomagolásban kapható termékek tömege 23 és 51 gramm között mozgott.

Laboratóriumi vizsgálatok:
  • mikrobiológia (Salmonella spp, E. coli, Listeria monocytogenes, Coliform, Koaguláz-pozitív staphylococcusok, Enterococcus, Szulfitredukáló Clostridium, penészgomba)
  • zsírtartalom
  • telített zsírsav-tartalom
  • transz-zsírsav-tartalom
  • fehérjetartalom
  • cukortartalom
  • tartósítószer-tartalom
  • édesítőszer-tartalom
  • laktóztartalom
  • cukoralkoholok
  • szteviol-glikozidok tartalom
  • rosttartalom
  • bevonatarány

túrórúd

A túró a friss sajtok csoportjába tartozó, a gyártás után azonnal fogyasztható, lágy állományú és kellemesen savanykás, könnyen emészthető készítmény. Nagyon értékes élelmiszer, mivel a tej minden fontos tápanyagát tartalmazza, sőt a tej fehérjetartalma feldúsítva található meg benne. Az ásványi anyagok közül jelentős a kalcium- és foszfortartalma.

Hogy milyen túrókkal találkozhatunk a boltok polcain, azt megtudhatja cikkünkből!

Tudta?

A zsírszegény túrókban a szárazanyag-tartalom minimum 20%, ebben a zsírtartalom legalább 10%, maximum 25%.
A félzsíros túró jellemzője a 25%-os minimális szárazanyag-tartalom, melyben legalább 25%, de kevesebb mint 45% a zsírarány.

Terméktesztünk további eredményei

A Magyar Élelmiszerkönyv

A Magyar Élelmiszerkönyv tejtermékekről szóló 1-3/51-1 számú (a régi MÉ) előírását 2021. szeptemberében felváltotta az új 1-3/19-1 számú előírása (az új MÉ).

Az új MÉ az élelmiszer-előállítók számára egyértelműsíti a tejtermékcsoportokra vonatkozó minőségi követelményeket és jelölési előírásokat, valamint segíti az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság ellenőrzési tevékenységét. Újdonság, hogy az új MÉ az élelmiszer-adalékanyagokról szóló rendelet szerinti élelmiszer-kategóriákba sorolja a termékcsoportokat, ez nagy segítség, mivel könnyebben meghatározható, hogy mely élelmiszer-adalékanyagok használhatók fel az adott tejtermék gyártása során. Szintén újdonság, hogy a jelölésen feltüntetett zsírtartalomérték és az ellenőrzések során mért érték különbségére vonatkozó előírásokat is tartalmazza.

A régi MÉ-nek megfelelő termékek 2022. október 31-ig előállíthatók és a minőségmegőrzési idejük vagy fogyaszthatósági idejük lejártáig forgalomba hozhatóak. A túródesszertekre vonatkozóan változás nem történt a Magyar Élelmiszerkönyvben.

Túrót rejt a bevonat?

A Magyar Élelmiszerkönyv a túródesszerteket a Sajtkészítmények, azon belül is a Desszertjellegű sajtkészítmények közé sorolja, melyek sajttöltetében a tejeredetű termékhányadnak legalább 50% (m/m)-nak kell lenni. A termékek desszert jellegét a kakaós bevonat adja.

Szinte minden boltban kapható már „túrórúd”, nem mindegy azonban, hogy melyik megnevezésű terméket vásároljuk! Bár formájukat tekintve a rudacskák hasonlóak, összetételüket illetően azonban jelentősen különböznek egymástól. Találkozhatunk túródesszert megnevezésű termékekkel, melyek túró felhasználásával készülnek, a desszertkészítmények esetében viszont tejalapú készítménnyel helyettesítik a túrót.

A tesztünkben résztvevő túrórudak közül 15 terméket állítottak elő tehéntúró felhasználásával, amelyből 10 zsírszegény és 5 félzsíros tehéntúró volt. 7 termék zsírszegény, savanyú tejalvadék felhasználásával készült, ami pasztőrözött sovány tejből, sovány tejporból és kultúrából állt.

Cikkünkben bővebben olvashat a túródesszert és a tejalapú desszertkészítmény közötti különbségről! Kattintson!

túrórúd

A túrórudak esetében a túrótöltelék mennyisége 37% és 50% közötti volt. A tejalapú rudak 42% és 44% közötti tejalapú készítmény mennyiséggel készültek.

Szeretne házilag túródesszertet készíteni? Próbálja ki receptünket!
A roppanós bevonat „titka”

A kakaós massza, kakaós tejmassza, fehér és színes bevonómassza a Magyar Élelmiszerkönyv meghatározása szerint kakaóporból és/vagy kakaómasszából, cukorból, növényi zsírból, szükség szerint tejkészítményekből finom aprítással készített, bevonásra, formázásra alkalmas anyag. A masszák összes zsírtartalma legalább 25% (m/m) a szárazanyag-tartalomra vonatkoztatva.

Tudta?

Hazánkban a Magyar Élelmiszerkönyv 1-3-2000/36 számú előírása szerint kakaónak, kakaópornak nevezzük a tisztított, hántolt és pörkölt kakaóbabból nyert por alakú terméket, amelynek legfeljebb 9% vizet és legalább 20% kakaóvajat (szárazanyagra számítva) kell tartalmaznia. A zsírszegény kakaó, zsírszegény kakaópor olyan termék, amely kevesebb mint 20% kakaóvajat tartalmaz a szárazanyag tömegére számítva.

Az általunk vizsgált termékek zsírszegény kakaóport tartalmaztak.

A bevonat arány vizsgálata

A termékek jelölésén, az összetevők között feltüntetett információk szerint a kakaós bevonómassza 25% – 37,3% közötti volt. Négy termék töltelékének az alját fehér bevonóval vonták be, melyet később kakaós bevonómasszával borítottak be.

Az alábbi diagramban a vizsgált termékek átlagos összetételét ábrázoltuk a jelölésen feltüntetett adatok alapján.

túrórúd

Mivel az összetevők között kötelezően fel kell tüntetni a kakaós bevonómassza százalékos mennyiségét, ezért minden termék esetében laboratóriumi vizsgálattal ellenőriztük, hogy a mért bevonatarány megfelel-e a jelölésen feltüntetettnek.

Örömteli, hogy a jelölt és a mért bevonatarány esetében nem tártunk fel hibát.

A tápértékjelölésen feltüntetett zsír-, telített zsírsav-, cukor- és fehérjetartalom vizsgálata

Minden terméknél laboratóriumi vizsgálattal ellenőriztük a tápértékjelölésen szereplő zsír-, telített zsírsav-, cukor- és fehérjetartalmat, és a mért mennyiségeket összevetettük a tápértékjelölésen szereplő értékekkel.

A vizsgálati eredmények alapján a zsír, telített zsírsav és fehérje mennyisége megfelelő volt.

Egy termék esetében a mért cukor mennyisége kis mértékben a felső tűréshatár felett volt, tehát több cukrot tartalmazott a feltüntetettnél.

Egy terméknél a rosttartalmat is ellenőriztük, mivel a tápértékjelölésén 0 g rost volt feltüntetve.

A vizsgálati eredmény kimutatta, hogy 1,2 g rostot tartalmaz a termék, tehát a tápértékjelölésén feltüntetett 0 g rost nem megfelelő.

A fenti hibák miatt hatósági felügyelőink élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabnak ki.

Tudta?

A cukor a mono- és diszacharidokat jelenti, azaz a fruktóz (gyümölcscukor), a glükóz (dextróz; szőlőcukor), a laktóz (tejcukor), a maltóz (malátacukor) és a szacharóz (cukor, répacukor vagy nádcukor) összmennyiségét értjük alatta.

A vizsgált „túrórudak” közül kettőt cukor hozzáadása nélkül állítottak elő, ennek a két terméknek a mért cukortartalma 4,5% (m/m) és 5,6% (m/m) volt. A cukor hozzáadásával készült 20 termék cukortartalma a laboratóriumi eredmények alapján 25,23-37,48% (m/m) között mozgott.

túrórúd

Cikkünkből kiderül, hogyan vizsgálták szakembereink a „túrórudakat”!
A bevonat vagy a töltelék tartalmaz több cukrot?

Minden termék esetében bekértük a kakaós bevonómassza gyártója által kiállított termékspecifikációt. A dokumentumokból megállapítható, hogy a felhasznált kakaós bevonómasszák átlagosan 56g/100g cukrot tartalmaznak, tehát a kakaós bevonómasszák több mint a fele cukor.

A vizsgálati eredmények és a bekért adatok alapján elmondható, hogy a termékek cukortartalmának több mint a fele a kakaós bevonómasszából származik.

túrórúd

Transz-zsírsavak

A késztermékben lévő, 100g zsírra számított transz-zsírsav tartalom 0,21 – 1,55% (m/m) értékhatárok között mozgott, tehát megnyugtató, hogy a termékek ebben a tekintetben is megfeleltek.

Ha kíváncsi, milyen előírások vonatkoznak az élelmiszerek transz-zsírsav-tartalmára, kattintson!
Mikrobiológia

Minden termék esetében elvégeztük a termékek mikrobiológiai (Salmonella spp, E. coli, Listeria monocytogenes, Coliform, Koaguláz-pozitív staphylococcusok, Enterococcus, Szulfitredukáló Clostridium, penészgomba) vizsgálatát is. Ez a vizsgálat is kedvező eredménnyel zárult, mivel minden termék mikrobiológiai szempontból megfelelőnek bizonyult.

Tartósítószerek

A vizsgált termékek előállításához kétféle tartósítószer is felhasználható az adalékanyagokról szóló rendelet értelmében. A termékek összetevői szerint kálium-szorbátot használtak az előállítás során. A kálium-szorbát a szorbinsav sója, ezért minden termék esetében vizsgáltuk a szorbinsav mennyiségét, valamint ellenőriztük, hogy a termékek tartalmaznak-e esetleg benzoesavat.

Megnyugtató, hogy a benzoesav-tartalom tekintetében megfeleltek a termékek, egyikben sem volt jelen kimutatható mennyiségben.

 

A laboratóriumban elvégzett vizsgálati eredmények szerint azonban három termékben a szorbinsav mennyisége meghaladta az adalékanyagokról szóló rendeletben meghatározott felső határértéket.

 

Mindhárom termék esetében minőségi hiba miatt élelmiszer-ellenőrzési bírság kiszabására kerül sor.

Mit miért vizsgáltunk a „túrórudakban”? Cikkünkből megtudhatja!
Édesítőszerek

Két, édesítőszerekkel készített túrórudat vizsgáltunk. Az egyik termék kakaós bevonómasszája maltitot, szteviol glikozidokat tartalmazott, a túrótöltelék előállításához pedig eritritet és szteviol-glikozidokat használtak, míg a másik termék kakaós bevonómasszáját és túrótöltelékét egyformán maltittal édesítették.

A szteviol glikozidok a természetes eredetű, energiát nem adó édesítőszerek közé tartoznak, a maltit és az eritrit pedig a cukoralkoholok csoportjába tartozó édesítőszerek.

Tudta?

A cukoralkoholok jellemzői, hogy csak részben szívódnak fel, a cukrokhoz képest jóval kevesebb energiabevitelt biztosítanak, és hűsítő hatásuk van, mivel oldódás közben hőt vonnak el a környezetüktől.

Az adalékanyagokról szóló uniós rendeletben a cukoralkoholoknak nincs felső határértékük, a helyes gyártási gyakorlat alapján – a megfelelő édes íz kialakításához szükséges mennyiségben – a gyártó által elvégzett előzetes próbagyártások eredményei alapján határozzák meg a felhasznált mennyiséget.

Mindegyik termék esetében elvégeztük az aszpartám, ciklaminsav, aceszulfám-K és a szacharin édesítőszerek laboratóriumi vizsgálatát, továbbá a két édesítőszeres termék esetében vizsgáltuk a cukoralkoholok (szorbit, mannit, maltitok, laktit, xilit, eritrit) mennyiségét, a szteviol-glikozidok édesítőszer hozzáadásával készült termék esetében pedig a szteviol-glikozidok mennyiségét.

Mindkét édesítőszeres termék esetében a jelölésen szereplő édesítőszereket használták a gyártók. Azok a termékek, amelyeknél nem jelölték az édesítőszer felhasználását, valóban nem is tartalmaztak édesítőszert.

Állítások a termékeken
Laktózmentes

A laktózmentességre vonatkozó állítás a specifikus anyagcsere-zavarban szenvedő fogyasztók csoportját célozza meg. Az élelmiszerek laktózmentességére vonatkozó jelölési és összetételi szabályok jelenleg uniós szinten nem harmonizáltak, ugyanakkor ezek a megjelölések nagyon fontosak a laktózintoleranciában szenvedők számára, ezért hazánkban a Magyar Élelmiszerkönyv tejtermékekről szóló előírásában jelenik meg ennek szabályozása.

A 3 laktózmentesként jelölt termék esetében elvégeztük a laktóztartalom vizsgálatát, ami igazolta, hogy a desszertek valóban laktózmentesek.

Tápanyag-összetétel

Az állításokat a tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló uniós rendeletnek megfelelő módon kell feltüntetni a csomagoláson.

Mi a tápanyag-összetételre vonatkozó állítás?
Olyan állítás, amely kijelenti, sugallja, vagy sejteti, hogy az élelmiszer a táplálkozásra nézve kedvező tulajdonságokkal rendelkezik, azaz jelentős mértékben tartalmaz, esetleg nem tartalmaz, csökkentett vagy növelt mértékben tartalmaz tápanyagokat, élettanilag aktív anyagokat.
Milyen feltéteknek kell megfelelniük a termékeknek az „élelmirostforrás”, az „élelmi rostban gazdag” a „fehérjeforrás” és a „fehérjében gazdag” vagy ezekkel egyenértékű állítás feltüntetése esetén?
Az „élelmirostforrás” tápanyag-összetételre vonatkozó állítás csak akkor alkalmazható, ha a termék élelmirost-tartalma legalább 3 g/100 g vagy 1,5 g/100 kcal, az „élelmi rostban gazdag” állítás esetén a termék élelmirost-tartalma legalább 6 g/100 g vagy 3 g/100 kcal.
Az élelmiszerek esetében a „fehérjeforrás” állítás csak akkor alkalmazható, ha az élelmiszer energiaértékének legalább 12%-át fehérje biztosítja, a „fehérjében gazdag” állítás esetén ez az érték legalább 20%.

Nagyon fontos leszögezni, hogy a tápanyag-összetételre vonatkozó állítások esetében, az állításban szereplő tápanyagnak jelentős mennyiségben jelen kell lennie az ésszerűen és várhatóan elfogyasztandó termékmennyiségben is.

Egy terméken jelölték, hogy a termék élelmirostforrás és fehérjeforrás.

Az egy adagra (ami jelen esetben egy csomagolási egységre) megadott értékek alapján megállapítható volt, hogy a termék a fehérjeforrásra vonatkozó állításnak megfelel, az élelmirostforrással kapcsolatos állításnak viszont nem, ezért a jelölési hiba miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabunk ki.

Jelölési hibák

A „túrórudak” jelölésvizsgálata során gond volt többek között a tápértékjelöléssel, az összetevők és az allergének feltüntetésével (allergének „kettőzésével”) is.

A jelölésvizsgálat részletes eredményeiért kattintson ide!

A 22 termékből összesen 6 esetében indult hatósági eljárás: 3 termék esetében a jelölési hibák miatt, 2 termék esetében minőségi hiba miatt, valamint 1 termék esetében jelölési és minőségi hiba miatt. Az élelmiszer-vállalkozókkal szemben élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabunk ki, továbbá kötelezzük a cégeket, hogy javítsák ki a feltárt hibákat. A bírságok összege együttesen csaknem 800.000 Ft.

Szupermenta-tipp

Mivel vannak túró- és tejalapú készítménnyel készült termékek is, melyeknek a cukortartalma is széles skálán mozog, érdemes figyelmesen megnézni a megvásárolni kívánt termék összetevőit, hogy az ízlésünknek megfelelő „túrórudat” válasszuk!

Kíváncsi, mely termékek kerültek fel a dobogóra? Kattintson!

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk