Itt a válasz!
A konyhasó higroszkópos anyag, azaz nedvességet szív magába akár a levegőből is, különösen párás környezetben. Ekkor a sókristályok felületének legkülső rétege feloldódik és amikor újra kiszárad, az addig különálló kristályok összetapadhatnak. Az összecsomósodott só az iparban nehezen kezelhető, továbbá a fogyasztó számára sem kívánatos.
Ez is érdekelheti
A sószemcsék összetapadásának megakadályozására a sóhoz ún. csomósodást gátló anyagokat szoktak adagolni. Ilyen anyagok például a hexaciano-ferrát(II) sók (más néven vas(II)-cianidok vagy ferrocianidok). A hexaciano-ferrát(II) ionok a sókristályok felületén megkötődve gátolják azok összetapadását.
Az élelmiszer-adalékanyagokról szóló Európai Uniós rendelet szerint (1333/2008/EK) a nátrium-vas(II)-cianid (E 535), a kálium-vas(II)-cianid (E 536) és a kalcium-vas(II)-cianid (E 538) adalékok az étkezési sókban maximálisan 20 mg/kg mennyiségben engedélyezettek önállóan vagy együttesen alkalmazva.
A rendelet ezeken kívül más csomósodást gátló adalékanyagok használatát is megengedi (pl. kalcium-karbonát E 170, nátrium-karbonátok E 500, magnézium-karbonátok E 504, magnézium-klorid E 511).
A fogyasztó számára talán meglepő lehet, hogy cianid tartalmú vegyületet élelmiszerekhez adnak, hiszen a cianid ion erősen mérgező. A hexaciano-ferrát(II) ionban azonban vaskomplexben erősen kötötten található meg a cianid, így a cianid toxikus hatása nem érvényesül. Nemzetközi tudományos értékelő testületek (a FAO és WHO adalékanyagokkal foglalkozó közös szakértői bizottsága /JECFA/ és az európai Élelmiszerügyi Tudományos Bizottság /SCF/) értékelték a vas(II)-cianidok biztonságosságát, és 0,025 mg/ttkg/nap megengedhető napi beviteli értéket (ADI) állapítottak meg. Normál étrend mellett ennyi vas(II)-cianid elfogyasztása asztali sóval gyakorlatilag lehetetlen.