Image default

A sütőmargarin kísérlet

A sütőmargarinok kedveltségi vizsgálatát kiegészítve egy aprócska kísérletet végeztünk, hogy megnézzük, tésztakészítési szempontból hogyan lehet dolgozni 2 különböző zsírtartalmú sütőmargarinnal. Valamint, arra is kíváncsiak voltunk, hogyan változik a hő hatására a magasabb és alacsonyabb víztartalmú zsiradék.

Tésztagyúrás

Kísérletünk során két speciális ízesítés nélküli, különböző zsírtartalmú sütőmargarint vizsgáltunk. Az egyik egy alacsonyabb 60%-os zsírtartalmú sütőmargarin, míg a másik magasabb, 72%-os. A teszt során kettő, a konyhában is gyakran előforduló műveletben vetettük be őket, ez a tésztagyúrás és az olvasztás.

A tésztagyúrás során 125 g liszthez 100 g sütőmargarint adtunk. Ebben a kísérletben 4 esetet vizsgáltunk. Az elsőnél a hűtőből közvetlenül kivett margarint gyúrtuk össze a liszttel, a másodiknál 15 percet vártunk a hűtőből kivétel és a gyúrás megkezdése között, míg a harmadiknál 25 perc, a negyediknél pedig 35 perc felengedési időt hagytunk.

Könnyebben lehetett gyúrni a magasabb zsírtartalmúval, mint a kisebb zsírtartalmúval. Kevésbé tapadt oda a kezünkhöz és az edény falához a tészta, mint a kisebb zsírtartalmú esetén. A felengedési idő növekedésével a kisebb zsírtartalmú margarin egyre ragadósabb lett, egyre kevésbé lehetett vele dolgozni. A magasabb zsírtartalmú margarin esetén könnyebben formázható lett a tészta.

Ez is érdekelheti

Margarin olvasztás

A tésztagyúráson felül az olvasztást is vizsgáltuk. Mind a két különböző zsírtartalmú margarin esetén 250 g tömegű sütőmargarint használtunk. Az olvasztás azonos hőfokon, azonos körülmények között zajlott. Mindkét esetben stopperrel mértük a margarinok olvasztási idejét.

A különbség elég nagynak bizonyult a két margarin között, mivel a 60% zsírtartalmú 14 perc 20 másodperc alatt vált szilárd halmazállapotúból folyékonnyá, addig a 72% zsírtartalmú margarinnak ez mindössze 11 perc 8 másodperc alatt sikerült. Különbséget nem csak az olvasztási időben találtunk, hanem a végtermékben is, melyet befőttesüvegbe töltöttünk és megvártuk, hogy újra megszilárduljon. Elmondhatjuk, hogy – ahogy várható volt - a vízkiválás nagyobb arányban mutatkozott a 60%-os zsírtartalmú margarin esetében, tehát a 72%-os terméknél a zsírtartalom valóban nagyobb volt.

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk