A nádcukor világhódító útja

A cukornád Melanéziából, azaz az Ausztráliától északra fekvő szigetvilágból származik. A nád négy méter magasra is megnőhet és a 2-3 cm vastag szárának belső, rostos része tartalmazza a cukros nedvet. Eredeti élőhelyén nagy becsben tartották a növényt. A tongai bennszülöttek szerint az első ott élő család feláldozta lányukat egy odalátogató királynak. A leprás lányt feldarabolták és megfőzték, de a király nem fogadta el az ínyencséget és nem evett belőle. A tongaiak úgy tartják, hogy az elhantolt tetem lábszárcsontjából sarjadt ki a cukornád.

Délkelet-Ázsiában is évezredekkel ezelőtt honosodott meg a cukornád. Áldozati takarmányként édesítették vele a szent tehenek tejét, de az orvosok is sokféleképpen használták. A buddhista szerzetesek fontos étele volt. Már időszámításunk előtt ötszáz évvel írtak a feldolgozásáról.

A cukor szavunk is a szanszkrit sharkura szóból ered, ami homokot jelent. Perzsa (sakar), arab (sukhar), görög (szakkhar) és német (zucker) közvetítéssel jutott el és szorította ki a nádméz kifejezést az újkor végén.

Európában először Nagy Sándor flottaparancsnoka írt a nádmézről, a rómaiak pedig kezdetben édes sónak tartották. Marco Polo azt tapasztalta, hogy Kínában rengeteg cukrot állítanak elő nádból. De egészen addig nem értettek a feldolgozásához, amíg nem érkezett néhány mester Kairóból, akik megmutatták, hogy lehet hamuval finomítani a cukrot. Addig csak az édes, fekete masszát ismerték a Nagy Kán udvarában.

Hetvenhat tonna cukor egyetlen lakomán

A cukornád az arab hódítással terjedt el Mezopotámiában, a Közel-Keleten, Észak- Afrikában és Dél- Ibériában. Később Cipruson, Szicílában és Krétán, azaz a Földközi-tengeri szigeteken. Az elterjedése az éghajlattól függ. Ha az évi átlagos hőmérséklet alacsonyabb, mint 25-29 fok, akkor évente újra kell ültetni. Ennél magasabb hőmérsékleten áttelel a növény és akár harminc évig is terem. Az ültetvényt rendszeresen öntözni kell, ezért óriási beruházást igényelt a telepítése.

Egyiptomban tökéletesítették a cukor finomításának módját, ami gyakorlatilag az újkor végéig változatlan maradt. A muszlim világban kultikus jelentősége volt a cukornak. A kairói szultán a 1040-ben tartott ramadáni böjt végén adott lakomáján 76 tonna cukorból készült édességet szolgáltak fel. A bagdadi kalifa 1087-es lakodalmán 40 tonna fogyott a nádcukorból.

A Bizánci Birodalom a 900-as évek második felében visszafoglalta az araboktól Krétát és Ciprust. Miután biztonságos lett a tengeri kereskedelem, kiépültek az itáliai városállamok hajóflottái. Ezzel szinte párhuzamosan kiszorultak a keresztények a Szentföldről és az egyiptomi uralkodó monopolizálta a cukorgyártást. Európa tehát folyamatosan cukorbehozatalra szorult. A cukornádtermesztés és cukorfeldolgozás fellegvára Ciprus lett, ahol a XV. század végén már évi 30 tonna cukrot állítottak elő.

A Bizánci Birodalom széthullása után Velence szerezte meg Kréta szigetét, ahol cukornád ültetvényeket, feldolgozó és elosztó központot létesített. A városállam 1302-ben megállapodott az egyiptomi szultánnal is a cukorkereskedelemről, annak ellenére, hogy azt a pápa megtiltotta az egyiptomi cukormonopólium miatt bevezetett kereskedelmi blokád fenntartása érdekében.

A rabszolga-kereskedelem melegágya

A XVII. században hatalmas változások voltak a gyarmatbirodalmak életében. A Habsburg gyarmatbirodalom széthullott, a spanyolok és a portugálok elveszítették a fölényüket a tengereken. A franciák, az angolok és a hollandok pedig nagy gyarmatosításba kezdtek. Ekkor jött létre az Angol, majd a Brit Kelet-indiai Társaság, amelyik egy évszázad alatt monopolizálta a gyarmatáru kereskedelmet. Két évvel később, 1602-ben alakult meg a Holland Kelet-indiai Társaság, amelynek papírjait később az Amszterdami Tőzsdén is forgatták a befektetők. A nyereséget tíz évenként osztották fel, de osztalékot már 1605-ben fizettek. Igaz, ekkor még nem készpénzben, hanem borsban.

A busás hasznot látva több kisebb társaság is alakult. A nyugat-indiai társaságokat már kifejezetten cukorkereskedelemre hozták létre. Ezzel létrejött az európai szövet, alkohol és fegyver – afrikai rabszolga – amerikai cukor kereskedelmi háromszög. Egy hajónyi rabszolga 2-3 hajónyi cukrot ért. A tömegtermelés miatt csökkent a cukorból származó haszon, de az még így is háromszor nagyobb volt, mint a búzán keresett pénz.

Az európai cukorkereskedelem fő csomópontjai ekkor Lisszabon, London, Amszterdam és Hamburg voltak. A behajózott nyerscukrot több száz, kisebb finomító manufaktúra dolgozta fel a kontinensen. Ezek az üzemek marhavért is használtak a cukor megtisztításához, ami a muszlim világban még elképzelhetetlen lett volna. A nyerscukorból 80 százalék tiszta cukrot és 17 százalék szörpöt nyertek ki.

A spanyol örökösödési háború után a Habsburg Birodalom legfontosabb tengeri kijárata az Adria lett. III. Károly Triesztet és Fiumét vámmentes szabad kikötőnek nyilvánította. Mivel északról már teljesen feldolgozott cukor érkezett, a Habsburgok úgy próbálták megakadályozni a pénzkiáramlást a birodalomból, hogy a déli kikötőkből érkező nyerscukrot a birodalom területén dolgozták fel. A fejlesztéseket sem angol-holland, hanem osztrák és németalföldi befektetők pénzéből finanszírozták a merkantilista gazdaságpolitika érdekei szerint.

Fiumében 1752-ben épült cukorfinomító. Miután a város húsz évvel később a Szent Korona része lett, sokáig ez az üzem lett hazánk leghatalmasabb gyára. Évi 35 ezer mázsa cukrot és 10 ezer mázsa szörpöt állítottak elő. Háromszáz ember dolgozott ott, fejenként valamivel több, mint napi egy forint bérért. A XVIII. században a birodalom cukorfogyasztása az örökös tartományokban megtöbbszöröződött. Ezzel szemben, Magyarországon még a Bécsben elfogyasztott mennyiséget sem érte el a cukorfogyasztás. A nádméz magyarországi történelméről cikksorozatunk következő részében olvashatnak.

Forrás: Borbély Ákos, Monory Zénó, Tömördi Máté: Volt egyszer egy cukoripar – a cukorgyártás két évszázada Magyarországon, Akadémiai Kiadó 2013.

Képek: Wikipedia: cukornád, P. Verhaert: Az első cukorszállítmány Antwerpenbe érkezése 1508-ban, Stradanus: Nova Reperta- Európai nádcukor finomító