Hamarosan megjelenő balatoni lángosozó terméktesztünkön nem kizárólag kedveltségi tesztet, hanem hatósági vizsgálatokat, köztük érzékszervi bírálatot is végeztünk. Cikkünkből kiderül, hogyan értékelték a lángosokat a Nébih képzett szakemberei!
Ez is érdekelheti
Köszönhetően a Nébih mobil érzékszervi vizsgáló állomásának, minden vizsgált lángosozónál közvetlenül a helyszínen, frissen sütött natúr lángost vizsgált a 3 képzett érzékszervi bíráló a bírálatvezető irányításával.
Az érzékszervi bírálóbizottság 20 pontos súlyozó faktoros módszerrel dolgozott, és a pontozásos eredményeket szöveges, leíró érzékszervi eredménnyel egészítette ki.
Az érzékszervi bírálat során a bírálók vizsgálták a lángosok külső tulajdonságait, állományát, illatát és ízét. A bírálók pontszámokkal és szöveges leírással értékelték a tulajdonságcsoportokhoz tartozó pozitív tulajdonságok, valamint a hibák előfordulását, egymáshoz viszonyított arányukat, és az élvezeti értékre gyakorolt hatásukat.
Tulajdonságcsoportonként maximálisan 5 pont volt adható. A tulajdonságcsoportok „fontossága” a végső eredményben súlyozófaktorok használatával érvényesült.
A súlyozott érzékszervi összpontszám alapján a megvizsgált natúr lángosokat az alábbi öt minőségi kategóriába sorolhatták.
0-8,2 pont – nem felelt meg
8,3-12,2 pont – átlag alatti
12,3-15,2 pont – átlagos
15,3-17,7 pont – átlag feletti
17,8-20,0 pont – kiválóan megfelelt
Ha kíváncsi, hogyan végeztek a lángosok az érzékszervi vizsgálatokon, kövesse a Szupermentát, mert hamarosan jelentkezünk az eredményekkel!
Pontvesztéssel járó érzékszervi hibának számít többek között, ha a lángos külseje nem jellemző színű, fakó vagy sötét illetve foltos, lyukas vagy nagymértékben hólyagos. Amennyiben a termék állománya gumiszerű, tömör vagy épp nyúlós, sületlen vagy túlsütött, nem szakítható csak törhető, sok olajat ereszt, illata és íze nem harmonikus, élesztős vagy túlsütött, esetleg nyers érzetű, az további pontvesztést von maga után.
Ilyen a jó lángos
- A kiválóan megfelelt lángos…
- Külseje: aranybarnára, barnásra sütött, átmenetes színű, kívülről befelé vékonyodik, a tészta jellemző alakúra, megfelelő méretűre formázott.
- Állománya: szaftos, friss érzetű, csomómentes, egyenletesen lazított, rugalmas, könnyű, laza szerkezetű, vékony pórusfalú, kívül ropogós, belül puha, levegős, foszlós.
- Illata: jellegzetes, harmonikus, az olajban frissen sült kelt tészta jellemző illata érezhető, idegen szagtól mentes.
- Íze: az olajban frissen sült tészta karakteres, natúr, semleges, tiszta íze érvényesül, enyhén édeskés, megfelelően ízesített, a sóhasználat megfelelő.