Számos történet, legenda él a tokaji aszú eredetéről, amelyek teljes körű bemutatására nem vállalkozhatunk ugyan, de alábbi cikkünkben igyekszünk egy olyan összefoglalást az olvasó elé tárni, amely a mai ismereteink szerinti leghitelesebb információkat tartalmazza. Az alábbiakban egyúttal az is kiderül, kinek köszönheti a leghíresebb magyar bor a címadó megjelölést.
A talán legismertebb történet szerint az első aszúbort Szepsi Laczkó Máté készítette az 1620-as évek végén a sátoraljaújhelyi Oremus dűlő terméséből. A törökök betörései miatt Szepsi Laczkó Máté, erdőbényei református lelkész, a szüretet ebben az évben novemberig halogatta. A késői szüret miatt a szőlőszemek megtöppedtek, s már csak az összeaszalódott fürtöket szedhették kosárba, és az ebből készített aszút ajánlotta fel 1631 húsvétján Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszonynak. A legendából az minden bizonnyal igaz, hogy Szepsi Lackó Máté készített tokaji aszút – hiszen ismert erre utaló feljegyzés Kazinczy Pétertől –, de szinte bizonyos, hogy első tokaji aszú elkészítése ennél is korábbra tehető.
Ezt támasztja alá az is, hogy a „tokaji asszúbor” kifejezés már Garai Máté 1571-ben kelt osztálylevelében is megjelenik, de Szikszai Fabricius Balázs 1590-ben kiadott latin-magyar szótárában is felbukkan az „aszú szőlő” kifejezés, majd az 1600-as évek elején egy, a jobbágyok és földesurak közt lezajló perben is találkozhatunk – magyarázat nélkül – az aszú szóval: „…fekete és aszús szemeket leszedik, azt hazaviszik, s nem fizetnek belőle kilencedet és tizedet.” Láthatjuk tehát, hogy minden valószínűség szerint már évtizedekkel a Szepsi Lackó Máténak tulajdonított „első” tokaji aszú 1620-as évek végén történő elkészítését megelőzően is ismert volt a tokaji aszú készítésének módja.
De hogy minek köszönhette a tokaji aszú – a kivételes minőségén túl –, hogy hódító útjára elindulhatott, és távoli országokba is eljuthatott a híre? Évszázadokkal ezelőtt a tárolhatóság, a szállíthatóság egy olyan probléma volt, amit a legtöbb bor esetében nem tudtak megoldani, így azokat nem is tudták messzi tájakra eljuttatni. A tokaji aszú azonban, köszönhetően elsősorban magas cukor- és savtartalmának, jóval hosszabb utakat kibírt, így eljuthatott Európa-szerte a legkülönbözőbb királyi, császári, cári udvarokba. Az 1700-as években már Lengyelország, Poroszország, Franciaország, Anglia borkereskedői vásárolták a tokaji bort, 1733-1798-ig pedig a cári udvar Tokajban Orosz Borvásárlói Bizottságot tartott fenn, melynek feladata volt, hogy a cári udvar számára biztosítsa a tokaji bort a cári udvartartás részére.
Franciaországban is elsősorban az arisztokrácia és a királyi udvartartás köreiben vált ismertté az 1700-as években, és ennek egyik oka az volt, hogy a Rákóczi-szabadságharc utáni években, II. Rákóczi Ferenc fejedelem emigrációs éveiben gyakran volt vendég XIV. Lajos francia király udvarában. A magyar fejedelem iránti megkülönböztetett tisztelet, valamint a tokaji bor iránti hódolat jeléül a királyi ebédek étrendjét bemutató kártyákra, a tokaji bor neve mellé a következő szöveget nyomtatták: „Le roi des vins, le vin des rois”, azaz a borok királya, a királyok bora, amely aztán a latin „Vinum regum, rex vinorum” formában vált közismertté.
Forrás: Zelenák István: A tokaji aszú titkai (2012), Bihari Zoltán: Tokaj terroir (2019), Michael Sailer: Tények és gondolatok a tokajiról (2001), André Dominé: Bor (2008), Dr. Cey-Bert Róbert Gyula: A magyar bor szellemisége