Image default

A babapiskóták jelölési hibái

A babapiskóta terméktesztünkön vizsgált 24 termékből 8 nem felelt meg maradéktalanul a jelölési kívánalmaknak. Kíváncsi, melyek voltak ezek a hibák? Olvasson tovább!

Hazai gyártású termékeknél a gyártmánylap, az importáltak esetében a termékspecifikációk alapján ellenőriztük a jelölési szabályok (többek között az uniós jelölési rendelet előírásainak) betartását. Emellett hatósági felügyelőink az összetevőkre vonatkozó specifikációkat is vizsgálták.

Tudta?

Termékspecifikációnak nevezzük azt, a gyártó által kiállított dokumentumot, amely tartalmazza a termék legfontosabb adatait, így például az összetételére vonatkozó információkat és a minőségi paramétereket, a mikrobiológiai tisztaságról szóló követelményeket, valamint egyéb, a termékre jellemző tudnivalókat.

Aromával bevitt színezék

A tesztben résztvevő 24 babapiskóta, illetve babapiskóta jellegű termék közül 18 termékhez adtak aromát az ízkialakítás végett. A babapiskóta megnevezésű termékeknél csak kristályvanillin aroma használható, a többi piskóta nevű terméknél egyéb aromák is.

Az aromát tartalmazó termékek esetében bekértük az aromák gyártója által kiállított termékspecifikációkat is, amelyek ellenőrzésével jelölési jogsértéseket állapítottunk meg több termék esetében.

Kiderült, hogy 5 piskóta megnevezésű termék előállításakor olyan aromát használtak, ami E 150d szulfitos-ammóniás-karamell színezéket tartalmazott. A késztermékek jelölésén az összetevők között azonban nem tüntették fel ezt az adalékanyagot.

A „reverse carry over” vagy fordított átvitel elve értelmében az E 150d kizárólag akkor lehet jelen az aromában, ha olyan élelmiszer előállításához szánják, amely élelmiszer-kategóriában az E 150d használata engedélyezett. A piskóták az uniós adalékanyagos rendelet „Finompékáruk” élelmiszercsoportjába (7.2. pont) tartoznak, amelyekhez az E 150d színezék felhasználható. Ilyen esetben az aromához adott színezék már az adott termék élelmiszer-adalékanyagának minősül, ezért meg kell felelnie az ezen élelmiszerre előírt adalékanyagos és jelölési rendeletben foglalt követelményeknek. Tehát ezen átviteli elv alkalmazása esetén az átvitt adalékanyag összetevők közötti jelölésének elhagyása nem megengedett.

Az említett 5 piskóta esetében a színezéket nem tüntették fel az összetevők között, így megtévesztő volt, hogy a jelölés szerint színezék nélkül készültek a termékek. Ezen 5 terméket kizártuk a kedveltségi sorrendből.

Tápértékjelölés

A tápértékjelölésen nem kötelező feltüntetni a termék rosttartalmát, azonban az energiatartalom számításánál figyelembe kell venni. Azon termékek esetében, ahol nem tüntették fel, bekértük 100 gramm termék rostmennyiségét.

Egy termék esetében az energiatartalom jelölt értékét hibásan számolták ki, mivel a termékben jelenlévő rost tápértékét nem adták hozzá az energiatartalom kiszámításakor.

Összetevők feltüntetése

Egy termék esetén a jelölésen szereplő térfogatnövelőszer helyett más térfogatnövelőszer volt a termékben: nátrium-foszfátok helyett a termék valójában difoszfátokat tartalmazott.

Allergének feltüntetése

Az összetevőként jelen levő allergéneket az összetevők között kell kiemelten (pl. vastagon szedve) jelölni. Több termék jelölésén az allergén információkat nem megfelelően tüntették fel: nem szabályos ugyanis megismételni az allergénekre vonatkozó tájékoztatást az összetevők felsorolásán kívül, illetve feltüntetni a „tartalmaz” szót és az allergén anyag vagy termék nevét, továbbá szimbólumokat vagy szövegdobozokat sem lehet használni.

Magyar nyelvű jelölés hibája

Egy terméken két magyar nyelvű, eltérő tartalmú tájékoztató szöveg szerepelt, amely a fogyasztó félretájékoztatását okozhatja. Ráadásul a kétféle jelölésen a termékben nyomokban jelenlévő allergének is eltérőek voltak.

Vállalkozás címének feltüntetése

Egy termék magyar nyelvű jelölésén nem szerepelt a felelős vállalkozás címe, ami azonban a jelölési rendelet értelmében – a vállalkozás neve mellett – kötelező elem.

Tárolásra vonatkozó információ

Hibának számított, ha a tárolási feltételek leírása nem a minőségmegőrzési idő után következett, ezzel kapcsolatban két terméknél merült fel kifogás.

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk