Image default

A legkedveltebb instant kakaóitalporok

A Szupermenta 100. terméktesztje alkalmával is megrendeztük a kedveltségi vizsgálatot. Kóstolóink az instant kakaóitalporokat por alakban és italként elkészítve is értékelhették. Kíváncsi, mely termékek kerültek a dobogóra ebben a kategóriában? Cikkünkből kiderül!

A Szupermenta kedveltségi teszt célja valamennyi terméktípus esetében az, hogy a termékeket vizsgálva és ízlelve, egyéb, fogyasztói szempontból releváns információkkal egészítse ki a Nébih hatósági és laboratóriumi vizsgálatait.

Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy szakértő és laikus kóstolók egyaránt pontozzák a termékeket, hiszen így több különböző, akár eltérő vélemény is megjelenhet a végeredményben, amelynek köszönhetően általános képet kaphatunk.

A termékek értékelése a megszokott módon „vak-kóstolásos” módszerrel történt, azaz: a résztvevők nem tudták, hogy mely sorszám, melyik márkát takarja valójában.

A végső rangsor a résztvevők által megkóstolt 34 különböző instant kakaóitalporból állt össze, amelyeket különböző vásárlói szempontok mentén értékeltek. A külső megjelenést, az állományt és az illatot por alakban, valamint a termékek receptúrájának megfelelően elkészített ital formájában egyaránt pontozták. A kész italok esetében pedig természetesen az íz értékelése sem maradhatott el. A vizsgált négy szempont:

  • Külső megjelenése por alakban – a termék jellegétől függően – világosbarnától sötétbarna színig terjedhet. A világos és a sötét szemcsék eloszlása egyenletes, és szemmel láthatóan idegen anyagtól mentes. Italként elkészítve a színe ugyancsak világosbarnától sötétbarnáig határozható meg.
  • Állománya por állapotban laza, szemcsés porok vagy granulátumok lehetnek benne. Nem állhat össze, nem tartalmazhat kézzel könnyen szét nem nyomható csomókat és idegen anyagot. Az elkészített italnak ízleléskor simának, érdes részecskétől és pelyhes kicsapódástól mentesnek kell lennie. Nem lehet darás, csomós, erősen üledékes, és idegen anyag sem kerülhet bele.
  • Por formában a kakaó illata érezhető, harmonikus és tiszta illatú. Nem lehet savanykás, túlpörkölt, füstös, állott, kellemetlen vagy idegen szagú. Az elkészített italnak jellegzetes, a kakaóra jellemző illata van. A túlízesített, diszharmonikus, fanyar, füstös, állott vagy mellékszagú ital nem megfelelő.
  • A termékek íze elkészített italként jellegzetes, kellemes, harmonikus és a kakaóra jellemző. Ne legyen túlízesített, túlpörkölt, savanykás, állott, idegen és kellemetlen ízű, illetve egyik összetevő íze se nyomja el a másik ízét. A tökéletes kakaó megfelelően ízesített és édesített. Az édesítőszert tartalmazó termékek esetében, az édesítőszer jellegzetes íze nem lehet tolakodó, és fontos, hogy a nyálkahártyát ne irritálja.
A kedveltségi vizsgálat eredményei

A kóstolók által legfontosabbnak ítélt tulajdonság az íz és az illat volt. Értékelésük alapján a vizsgált instant kakaóitalporok közül a Rioba Instant kakaóitalpor végzett a legjobb helyen, 75,6 ponttal. Második lett az Auchan Cao Kido Instant kakaó ital granulátum 69,2 ponttal, míg a dobogó harmadik fokára 68,5 ponttal a Nesquik Extra Choco Instant kakaóitalpor léphetett fel.

instant kakaóitalpor
instant kakaóitalpor

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk