Image default

Nyár, fagyi, Balaton, Nébih = biztonság

Balatoni fagyizókat tesztelt a Nébih júliusban: húsz különböző, népszerűnek számító Balaton-parti fagylaltozót és fagyijait tesztelték a szakemberek, kóstoló laikusok.
Az Európában ritkaságnak számító mozgó érzékszervi vizsgálóállomás közreműködésével.

Nemcsak fagyizókat, hanem az előállító és forgalmazó üzemi helyiségeket is megvizsgálta a hatóság: a legtöbb fagylalt helyben készült, de akadt olyan cukrászda is, ahova Budapestről szállították a jeges édességet. Általánosságban megállapítható, hogy a megvizsgált helyek üzemeltetői törekednek az élelmiszerbiztonsági szabályok betartására.

Hét esetben tárt fel a vizsgálat élelmiszer-szennyezési kockázatot, ami többnyire a rendetlenségből vagy a nem megfelelő technológiai fegyelemből eredt. Tíz vállalkozást részesítettek határozattal figyelmeztetésben, és 15 esetben rendelkeztek a higiéniai feltételek rendezéséről, illetve az allergén információk jogszabálynak megfelelő feltüntetése érdekében. Bírságolás 9 esetben, 800.000 Ft értékben történt.

A fagylaltozók kedveltségi vizsgálata kapcsán összességében elmondható, hogy a kóstolók jól érezték magukat a legtöbb helyen, de az összbenyomást több esetben lerontotta a kiszolgálók udvariatlansága és tájékozatlansága.

A fagyikat is megvizsgálta a hatóság és a kedveltségi tesztelők.

Az érzékszervi bírálat során a szakemberek a fagylaltok színét, illatát, ízét, állagát 0-20 pontig értékelték. A csokifagyik közül a leggyengébb termék is „átlagos” érzékszervi minősítésű lett, az eperfagyinál viszont akadt „átlag alatti” is.

A laikusok a legfinomabb eper- és csokifagyit Szigligeten a Várkávézóban, míg a legjobb vaníliát Balatonmáriafürdőn, a Florida Fagyizóban kóstolták.

A Nébih a balatoni fagyizókat kedveltségi vizsgálat, élelmiszerbiztonsági ellenőrzés és érzékszervi bírálat alapján rangsorolta. Az összesítésben a balatonfüredi Bergmann Cukrászda győzött, a második helyet a szigligeti Várkávézó, a harmadik helyet pedig a balatonmáriafürdői Florida Fagyizó szerezte meg.

Most pedig lássuk a konkrét eredményeket!
Finom a fagyi, de biztonságos is?

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) legújabb terméktesztjén a hatóság szakemberei a 20 legkedveltebb balatoni fagylaltozót és termékeit ellenőrizték. A fagylaltok és fagylaltozók legapróbb részleteire is kiterjedő, komplex vizsgálat segít eligazodni a fagylaltválasztás útvesztőjében.

De ne szaladjunk ennyire előre!

A fagylaltozók kiválasztásakor a legfontosabb szempont a hely népszerűsége volt. Így esett a választás a részletes táblázatban is felsorolt 20 balatoni fagylaltozóra. Az eddigi gyakorlattól eltérően ezúttal nem kizárólag a termékeket teszteltük. Vizsgáltuk a fogyasztók elől elzárt üzemi helyiségeket és az ott folyó tevékenységet is, hisz – főként – nyáron sokak számára kedvelt időtöltés egy fagylalt, fagylaltkehely elfogyasztása, legyen szó akár nyaralásról, akár csak munka utáni „lazításról”. Az sem elhanyagolható szempont, hogy hol, milyen környezetben fogyaszthatjuk el a jól megérdemelt, hűsítő édességet.

Az átlagos vásárló szemével végzett kedveltségi tesztelésen túl – kihasználva az egyedülálló laborapparátust – megtörtént az élelmiszerbiztonsági szempontok vizsgálata is. Mert hiszen, hiába finom, ha nem biztonságos.

A fagyit jellemzően az árusítás helyén készítik – bár volt olyan is, ahová Budapestről szállítják az előre elkészített és lefagyasztott fagylaltot –, így tehát figyelő szemek vizsgálták azt is, hogyan, milyen körülmények között készülnek a finomságok. A környezeti adottságokon és a technológiai fegyelem vizsgálatán túl persze az árusított végtermék ellenőrzése volt a teszt csúcspontja.

A végső rangsort a kedveltségi (fagylaltozó és fagyi) és a hatósági (élelmiszerbiztonsági- és érzékszervi bírálat) eredmények fele-fele arányban adták.

Jöjjenek az eredmények! 
A részletes eredményekért kattints IDE!
A biztonság a részletekben rejlik

Az élelmiszer-előállítás összetett folyamat. Ahhoz, hogy az előállított termék biztonságos legyen, törekedni kell a különböző biológiai, kémiai és fizikai veszélyek kiküszöbölésére.

A megfelelő feltételek megteremtése számos részletből áll össze. Fontos például a gyártáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek megteremtése, az épületek, helyiségek és munkafelületek kialakítása, a berendezések megfelelő működése és működtetése.

Fagylalt készítésénél és forgalmazásánál elengedhetetlen a megfelelő hűtőkapacitás és közműellátás. A személyi feltételek, mint például a személyi higiénia, az egészségügyi alkalmasság és képzettség, a tudás és a tapasztalat is hozzájárulnak a biztonságos élelmiszer előállításához. Éppen emiatt a felügyelők szisztematikusan és alaposan átnéztek mindent a FELIR azonosítótól, a felhasznált alapanyagok nyomon követhetőségén, a fagylaltpulton és szedőkanalakon át egészen a hűtőkig és tájékoztató információkig.

Egy hibásan felcímkézett sárga ételfesték nyomon követésével még egy fagylaltalapanyagot forgalmazó vállalkozásnál is tartottak ellenőrzést a Nébih szakemberei.

Általánosságban elmondható, hogy voltak ugyan szabályszegések és hibák, de egyértelműen érzékelhető, hogy a vállalkozók törekednek az élelmiszerbiztonsági szabályok betartására. A legtöbb fagylaltozó biztonságosan üzemelt, és több esetben a feltárt hibák ellenére sem volt élelmiszerbiztonsági kockázat. Hatósági intézkedéssel néhány esetben kellett a biztonságot megteremteni. Kiemelkedő, hogy az ellenőrzés során a vállalkozások együttműködtek a hatósággal, és a feltárt hibák kijavításáról gyorsan, legtöbbször még az ellenőrzés ideje alatt gondoskodtak.

Hét esetben tárt fel a vizsgálat olyan élelmiszer-szennyezési kockázatot, ami többnyire a rendetlenségből, vagy a nem megfelelő technológiai fegyelemből eredt. Takarítással és mosogatással kapcsolatos hiányosságot sajnos minden harmadik helyen találtak a felügyelők.

Közművekkel (áram, ivóvíz, szennyvíz) kapcsolatos hiányosságot két helyen találtak, az egyik helyen a személyzeti kézmosónál nem volt meleg víz, a másik helyen nem volt a WC előterében kézmosó.

A megvizsgált fagylaltozók jól és biztonságosan üzemeltethető fagylaltfőző, hűtő-, illetve fagyasztóberendezésekkel és -pultokkal üzemeltek. A hűtéssel sehol nem volt probléma, a fagyalaltok hőmérséklete mindenütt megfelelő volt.

Műszaki feltételek hiányosságaként a személyzet létszámával arányos öltözők és személyzeti WC-k hiányát kell említeni. Nem megfelelően kialakított gyümölcsmosó hellyel vagy annak hiányával is találkoztak a felügyelők.

Az ékszerek alatti bőrfelületen és a hosszú köröm alatt a mikroorganizmusok jó szaporodási feltételekhez jutnak. A körömlakk egyrészt lepattogzódhat, másrészt nem látszik az alatta megbúvó szennyeződés.

Még a hiúság sem mehet a biztonság rovására! Higiénia szempontból a dolgozók kézékszerei, a lakkozott és a műkörmök is gondot okozhatnak, melyet több helyen is észleltek a felügyelők. Egészségügyi vizsgálatokkal viszont minden dolgozó rendelkezett.

Sajnos a fogyasztók megfelelő tájékoztatása hagyott némi kívánnivalót maga után. Az allergén információk és a színes fagylaltoknál az azo-festék tartalmára utaló tájékoztatás hiánya jellemzően előforduló probléma volt. Az anyaghányad-nyilvántartás megfelelő vezetése is kihívást okozott néhány vállalkozó számára.

Kötelező feltüntetni jól láthatóan, hogy a vásárlók hol és hogyan juthatnak hozzá az allergén információkhoz.

Végeredményben 10 vállalkozás részesült határozati úton figyelmeztetésben, 15 esetben a vállalkozók a szabálytalanságok felszámolására rövid, néhány napos határidőt kaptak. 9 vállalkozás – köztük az ellenőrzött forgalmazó is – összesen 800.000 forintnyi bírságot kapott.

Az élelmiszerbiztonsági teljesítmények pontozásakor figyelembe kellett venni az adott létesítmény fagylaltkészítési technológiáját, a felhasznált alapanyagokat és az esetleges kiszállítást.

NÉBIH balatoni fagyizó rangsora
A jók között is találni legjobbat

A szakemberek mellett a Nébih laikus munkatársai is végigjárták a fagylaltozókat, hogy „átlagos” fogyasztói szempontok alapján is értékeljék azokat.

Legfontosabb tényezőként az összbenyomás szerepelt. Egyszerűen megfogalmazva: visszamennének-e az adott helyre vagy sem. Ehhez szorosan kapcsolódott a kiszolgálás minősége, a vendégbarát légkör, a hely felszereltsége, hogy gondolnak-e a speciális étrendűekre és nem utolsó sorban a higiénia.

Szomorú tapasztalat, hogy számos helyen a kiszolgálók udvariatlansága és tájékozatlansága legalább annyira állandó jelenség, mint a finom fagylalt. A termék allergén összetevőiről – egy-két kivételtől eltekintve – korrekt, de néha még csak éppen elégséges tájékoztatással sem tudtak szolgálni.

A fagylaltozókat a kóstolók 0 és 5 pont között értékelték. A kedveltségi eredmények alapján négy fagylaltozóba bármikor szívesen visszamennének: Várkávézó (Szigliget), Bergmann Cukrászda (Balatonfüred), Florida Fagyizó (Balatonmáriafürdő), Nosztalgia Fagyizó (Fonyód-Bélatelep).

Ez is érdekelheti

Bárki lehet amatőr élelmiszerbiztonsági ellenőr és ellenőrizheti, mennyire megbízható a fagylaltozó és a fagylaltja.

Vásárláskor mindenképp jót tudni, hogy akkor működik jól egy fagyizó, ha:
  1. a tégelyekben a fagylalt nincs feltornyozva és nem ér a hűtőtartomány fölé, ha láthatóan nem olvadt, és nem folyik, a nap nem süti;
  2. a fagylaltadagolót minden gombóc után leöblítik, vagy minden tégelyben külön adagoló áll rendelkezésre;
  3. az adagolókanalat nem szivacsra vagy mosogatórongyra ütögetéssel víztelenítik;
  4. a tölcsért védik a portól, szennyeződéstől, és kiszolgáláskor szalvétával adják át a vásárlónak;
  5. kiszolgáláskor ügyelnek a pénz és a fagylalt elkülönített kezelésére;
  6. a fagylaltban nincsenek jégdarabok, és láthatóan jó állagú, nem olvadt;
  7. a pultban van és látható a hőmérő, és a hőmérséklete nem emelkedett -8°C fölé.

Ha szuper ellenőr akarsz lenni, itt képezheted tovább magad.

Több mint jeges víz

Az ellenőrzött fagylaltozókban a gyümölcsfagylalt legtöbbször fagyasztott gyümölcsöt vagy gyümölcsvelőt, ritkábban friss gyümölcsöt tartalmazott. A tejes fagylaltok alapja tej, tejpor, ritkábban tejszín. A csokoládéfagylaltokhoz jellemzően kakaóport használnak.

Tojást ritkán használtak, ha mégis előfordult, az pasztőrözött tojás-lé formában történt. Állagjavításra és ízesítésre szinte mindenütt felhasználnak iparilag előállított fagylalt pasztákat, porokat és sűrítményeket.

Bevetésen a laborautó!

Tavaly novemberben mutatta be a Nébih, az Európában is ritkaságnak számító mozgó érzékszervi vizsgáló állomását, azaz a „laborautót”, mellyel az élelmiszerek érzékszervi vizsgálata „helyben” elvégezhető. De mit is rejt egy ilyen csodajárgány? Érzékszervi bírálathoz szükséges berendezést + a vizsgálatot végző képzett és rutinos szakembereket.

A laborautónak köszönhetően már nem esnek ki az ellenőrzésből a laboratóriumoktól földrajzilag távol eső területek, illetve az olyan nem szállítható élelmiszerek sem, mint például a fagylalt, a frissen tálalt készételek vagy épp a csapolt sör.

Ezúttal a szakemberek az eper- és csokoládéfagylaltokat vizsgálták négy keréken. Ahol az eper épp kifogyott, ott az összetételében és elkészítési technológiájában az eper fagyihoz legközelebb álló fagylaltból választottak, málnát és erdei gyümölcsöt kóstoltak.

Mit mutatnak az érzékek?

Leíró bírálattal a fagylaltok színét, illatát, ízét és állagát nézték, illetve a termékeket érzékszervi tulajdonságaik alapján 0-20-ig pontozták, de még a maghőmérsékletét is megmérték. A pontozás eredményeként „kiválóan megfelelt”, „átlag feletti”, „átlagos”, „átlag alatti” minősítést adtak, „nem megfelelő”, besorolás senkinek nem kellett kiadni.

Jó hír, hogy a csokoládéfagyiknál a leggyengébb termékminősítés is „átlagos” lett. Az eperfagyi-felhozatal már nem volt ilyen kedvező, akadt „átlag alatti” is. Az alsó fertályt aromaszegénység és jellegtelenség, olykor azonosíthatatlan utóíz, a szájban hagyott zsíros érzet jellemezte.

Mi van a mikroszkóp alatt?

Kiemelkedően jó eredményt mutattak a mikrobiológiai laboratóriumi vizsgálatok: a szakemberek egy esetben sem találtak kifogásolnivalót, pedig csaknem 70 fagylaltból, 5 kanálöblítő folyadék és több, mint 130 személyi higiénés és felület-tisztasági mintából összesen mintegy ezer mikrobiológiai vizsgálatot végeztek.

A szakemberek azért csak 5 kanálöblítő folyadékot vizsgáltak, mert a fagylaltozók többségében már nem álló, hanem folyó vízzel öblítenek, ami élelmiszerbiztonsági szempontból egy kifejezetten jó technológia.

Az élénk színű fagyiknál azok élelmiszer színezék-, azon belül pedig azo-színezék-tartalmát is tesztelték a laboratóriumban. Szerencsére egyetlen terméknél sem mutattak ki a megengedettnél magasabb színezéktartalmat. Egy esetben tapasztaltak az ellenőrök tájékoztatási problémát: a forgalmazó elmulasztotta értesíteni a vásárlókat arról, hogy fagylaltja határérték alatti mennyiségben ugyan, de azo-festéket is rejt magában.

Az azo-festékek jelenlétéről kötelező tájékoztatni a fogyasztókat a következő szöveggel:

„Gyermekek tevékenységére és figyelmére káros hatást gyakorolhat.”

Belekóstoltunk a jóba!?

Az elmaradhatatlan kedveltségi vizsgálat során a NÉBIH lelkes, ám szakmai szempontból laikus munkatársai a sokak által kedvelt csoki-, vanília- és eperfagyikat kóstolták. Vizsgálták a gombócok ízét, állagát, küllemét és színét, majd 0-5 pontig értékelték a cukrász teljesítményét.

A tesztelők – az összesített eredmények alapján – a legfinomabb eper- és csokifagyit Szigligeten a Várkávézóban, míg a legjobb vaníliát a Balatonmáriafürdőn székelő Florida Fagyizóban kóstolták.

Olvasóink kedvence

A kedvenc balatoni fagylaltozókról a Nébih közösségi oldalának követői is szavazhattak. Az egy hétig tartó játékban a hatóság által is vizsgált 20 fagylaltozót értékelhették a vásárlók íz, higiénia, kiszolgálás, ár/érték arány és választék alapján.

A közösségi szavazáson a révfülöpi Gombóc Fagylaltozó végzett az élen.

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk