Image default

A cseresznye- és koktélparadicsomok kedveltségi vizsgálata

Kísérletező hangulatban voltunk, ezért a korábban vizsgált paradicsom-vetőmagokat szakembereink segítségével elvetettük, felneveltük, majd a teszt utolsó lépéseként a megtermett paradicsomok kedveltségi vizsgálatát is elvégeztük.

A Szupermenta kedveltségi teszt célja valamennyi terméktípus esetében az, hogy a termékeket vizsgálva, ízlelve egyéb, fogyasztói szempontból releváns információkkal egészítse ki a Nébih hatósági és laboratóriumi vizsgálatait. Jelen esetben a paradicsomfajták kifejlett terméseit kóstoltattuk meg a bírálókkal, a korábbi terméktesztünket kiegészítve.

Vásárlói szempontokat figyelembe véve a résztvevők 25 fajta paradicsomot kóstolhattak meg.

A termékek értékelése most is „vak-kóstolásos” módszerrel történt, azaz a tesztelők nem tudták, mely sorszám, melyik fajtát takarja.

A fajták név szerint: Romello, Perun, Ravello, Black Cherry, Simbol, Elisir, Yellow Pearshaped, Trilly, Vilma, Cherrola, Charmant, Ciliegia, Zucchero, Goldkrone, Indigo Pear Drops, Nugget, Spencer.

A termékek többségéből egy fajta található meg tesztünkben. Kivételt képez ez alól a Vilma, amelyből 4 db, a Perun, melyből 3 db, illetve a Black Cherry, a Nugget és a Cherrola, amely termékekből 2 db is szerepelt a vizsgálatunkon.

A résztvevők összesen négy szempont mentén értékelték a paradicsomterméseket.

  • Külső megjelenését tekintve ép, tiszta, forradástól, sérüléstől, hegesedéstől, foltosodástól, állati kártételtől mentes, nem ráncos, nem löttyedt. Közel azonos nagyságú. Alakja és színe fajtára, érett paradicsomra jellemző.
  • Állománya alapján friss paradicsomra jellemző, tapintásra kemény, héja feszes. Belseje lédús, húsa közepesen kemény, harapásra friss érzetű.
  • A termék illata megfelelő, ha friss paradicsomra jellemző, tiszta, aromás, idegen- és mellékszagtól mentes.
  • Íze friss paradicsomra jellemző, kellően aromás, zamatos, kellemesen édeskés-savanykás, harmonikus sav-cukor érzetű, utóíztől, idegen- és mellékíztől mentes.

A paradicsomfajták kedveltségi vizsgálata során kóstolóink véleménye alapján, minden értékelési szempontot figyelembe véve, a legkedveltebb fajta a Ravello (Samen Pfann, F1-Hybride paradicsom) lett. A második helyen a Zucchero (Blumen, Sapore Italiano Pomodoro, F.1 paradicsom), míg az értékelés alapján harmadikként a Nugget (Kiepenkerl, F1 cseresznyeparadicsom) fajta végzett.

paradicsom fajtakísérlet

Kóstolóink az „íz” szempontot találták mind közül a legfontosabbnak, s e tekintetben is a Ravello (Samen Pfann, F1-Hybride paradicsom) bizonyult a legjobbnak. Érdemes megemlíteni, hogy a „külső megjelenés” szempont alapján viszont a Charmant (Kiepenkerl, F1 cherry paradicsom) vitte el a pálmát.

paradicsom fajtakísérlet

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk