Image default

A legkedveltebb házhoz szállított vegán készételek

A vegán készételek laboratóriumi ellenőrzése mellett sor került a kedveltségi vizsgálatra is. Kíváncsi, mely termékek kerültek a dobogóra ebben a kategóriában? Cikkünkből kiderül!

A Szupermenta kedveltségi teszt célja valamennyi terméktípus esetében az, hogy fogyasztói szempontból releváns információkkal egészítse ki a Nébih hatósági és laboratóriumi vizsgálatait.

A kedveltségi vizsgálat során fontos, hogy szakértő és laikus bírálók egyaránt pontozzák a termékeket, így több különböző, akár eltérő vélemény is megjelenhet a végeredményben.

Vásárlói és megfelelőségi szempontokat figyelembe véve a résztvevők öt pizzát, öt hamburgert és három süteményt értékelhettek, melyek kategóriánként különböző éttermekből érkeztek. Az ételeket a kiszállítás sorrendjében tálaltuk fel, tehát frissen, az átvételtől számított max. 10 percen belül kóstolhatták a tesztelők.

Tesztünkben a pizzák, hamburgerek és sütemények eredményeit külön összesítettük, így három rangsor, valamint három dobogó született.

A résztvevők összesen négy szempont mentén értékelték a rendelt termékeket.

  • Külső megjelenés szempontjából az összetevőkre jellemző színű, nem lehet fakó, foltos, elszíneződött. Minden idegen anyagtól, szennyeződéstől mentes.
  • A termék állománya összességében megfelelő, ha nem tartalmaz csomókat, homogén állományú, és nem átázott.
  • Az illatát tekintve az összetevőkre jellemző, friss, jellegzetes illatú. Romlott, állott, penészes, égett szag nem érződik. Minden idegen szagtól mentes.
  • A termékek íze az összetevőkre jellemző, friss, jellegzetes ízű, nem íztelen, nem égett, nem romlott. Minden idegen íztől mentes.

A pizzák rangsorát tekintve a dobogó legfelső fokára a „Napfényes Vegán Étterem – Vegán szénégető pizza” állhatott, második helyen a „Pizza Cosi Vegán Pizzéria – Vegán smokie pizza” végzett, míg harmadikként a „Don Pepe – Vegán nemsonkás pizza” zárt a Szupermenta rangsorában.

A hamburgereket illetően első helyezett lett az „Édeni Vegán – Vegán klasszikus hamburger”, a dobogó második fokára léphetett fel a „Ropogó – Szejtán burger, míg a harmadik helyet az „Epoch Vegan Burger – Istvánfii burger” érdemelte ki.

A snickers süteményeket értékelve nem alakult ki teljes dobogó. A tesztben résztvevő három desszert közül az egyiket élelmiszerbiztonsági, a másikat pedig minőségi hiba miatt kizártuk, így egyetlen vegán sütemény állhatott dobogóra: a „Zabrakadabra Oktogon – Vegán snickers szelet”.

vegán hamburger
vegán pizza
vegán snickers szelet

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk