Image default

A legkedveltebb tejeskávék

A tejeskávék hatósági és laboratóriumi ellenőrzése mellett ezúttal sem maradhatott el a kedveltségi vizsgálat. Kíváncsi, mely termékek kerültek a dobogóra ebben a kategóriában? Cikkünkből kiderül.

A Szupermenta kedveltségi teszt célja valamennyi terméktípus esetében az, hogy a termékeket vizsgálva, ízlelve egyéb, fogyasztói szempontból releváns információkkal egészítse ki a Nébih hatósági és laboratóriumi vizsgálatait.

A kedveltségi vizsgálat során fontos, hogy szakértő és laikus kóstolók egyaránt pontozzák a termékeket, így több különböző, akár eltérő vélemény is megjelenhet a végeredményben.

Vásárlói szempontokat figyelembe véve a résztvevők 28 tejeskávét kóstolhattak meg.

A termékek értékelése most is „vak-kóstolásos” módszerrel történt, azaz a tesztelők nem tudták, mely sorszám, melyik márkát takarja.

A résztvevők összesen négy szempont mentén értékelték a tejeskávékat:

  • A külső megjelenést, színt tekintve a termék tejes ízesítésű kávéra jellemzően drappos-barnás színű. Egyenletes és megfelelően élénk színárnyalatú, jellegzetes megjelenésű.
  • Az állományt illetően a termék egynemű, jellemzően hígan folyó, selymes, pehelykiválástól, felfölöződéstől és üledéktől mentes.
  • A termék illata megfelelő, ha tejes ízesítésű kávéra jellemző, kellemes aromás-karakteres, a feketekávénál lágyabb illatú, tiszta, idegen szagtól mentes. Az esetlegesen hozzáadott ízesítőanyagok (vanília, karamell stb.) a termék élvezeti értékét növelik, de jellegzetes illatát nem nyomják el.
  • Íze jellegzetesen tejeskávéra emlékeztető. A kávé ízére jellemzően aromás-zamatos, megfelelően édeskés, enyhén kesernyés, tiszta, harmonikus. A tej íze megfelelően lágyítja, krémesebbé-selymesebbé teszi a kávé karakteres ízét. Idegen íztől mentes. Az esetlegesen hozzáadott ízesítőanyagok (vanília, karamell stb.) a termék élvezeti értékét növelik, de jellegzetes ízét nem nyomják el.

A kóstolók által legfontosabbnak ítélt tulajdonság az íz volt, melyben a Penny Ready Latte Cappuccino vitte a pálmát.

A kedveltségi vizsgálat során, minden értékelési szempontot figyelembe véve, a 22 tejeskávé közül az élen úgyszintén a Penny Ready Latte Cappuccino végzett. A második helyezést a NÖM Café Espresso nyerte el, míg a dobogó harmadik fokára a Parmalat Caffé Latte Cappuccino léphetett fel.

A tesztben résztvevő 6 laktózmentes tejeskávénak külön rangsort állítottunk fel. Ebben a versenyben kóstolóink tetszését leginkább a Magic Milk Jegeskávé nyerte el, második lett az Amaroy Caffé Latte Macchiato, harmadik helyen pedig a Mizo Cappuccino végzett.

tejeskávé
tejeskávé
tejeskávé
tejeskávé

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk