Vetőmagvásárlás során bízunk benne, hogy a tasak tartalma minden esetben megfelel a hatósági előírásoknak. Lássuk, milyen paraméterekkel ellenőrizhető mindez!
GMO vizsgálat
Magyarországon az Alaptörvény és a természet védelméről szóló törvény is kimondja a genetikailag módosított szervezetek tilalmát. A vizsgálat során azt ellenőriztük, hogy a vetőmagokban előfordul-e valamilyen genetikai módosításra utaló nyom.
A GMO vizsgálatot a kifejlődött csírákból végezték el a Nébih szakemberei.
Paradicsomot károsító ToBRFV vírus vizsgálat
A Tomato brown rugose fruit virus (ToBRFV) a Tobamovírusok csoportjába tartozik. 2019 eleje óta szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) figyelemfelkeltő listáján (Alert list), amelyben a potenciális veszélyt jelentő károsítók szerepelnek. Igen fertőzőképes, könnyen eljuthat távolabbi helyekre is, mivel képes megmaradni a mechanikai eszközökön és a ruházaton, illetve terjedhet palántával és vetőmaggal is.
Jellemző tünete, hogy a növény levelének a felülete ráncos lesz, sárgás foltok jelennek meg rajta, és a termésen is sárgás-barnás foltok keletkeznek. A legsúlyosabb tünetek a fiatal palántákon vehetők észre.
A vírus jelenlétét szakembereink a csíranövényeken és szúrópróbaszerűen a magokon vizsgálták.
A vizsgálatok megnyugtató eredménnyel zárultak, szakembereink mindent rendben találtak.
Forrás: Nébih