Image default

Gombatermesztés

Gombatermesztéssel már az ókorban is próbálkoztak, hiszen a gomba már akkor is az ember kedvelt tápláléka volt. Ha kíváncsi, hogy melyik volt az első termesztett gombafaj, illetve hogy zajlik a termesztés folyamata, akkor olvasson tovább!

Az első, valóban termesztett gombának a fatörzsön növő shiitake gombát tekinthetjük. A fatörzsek beoltása és megfelelő körülmények között való tárolásának módszere Kínában és Japánban több mint 2000 évre nyúlik vissza.

Csiperkegomba termesztésével már a rómaiak is próbálkoztak, de az igazi áttörést Franciaországban érték el a XVI. század vége felé. A pincében, komposzton termesztett csiperke technológiája gyorsan terjedt, és a módszer alapvetően máig használatos, bár a gombaházak egyre inkább kezdik felváltani a pincékben, kőbányákban történő gombatermesztést. A gombaház ugyanis bárhol felépíthető, automatikusan szabályozhatók a gombának szükséges körülmények (pl. hőmérséklet, páratartalom, szellőztetés, nedvesítés), valamint a termesztő helyiség hatékonyan fertőtleníthető.

A gombatermesztés alapja a komposzt, amiben a gomba fejlődni tud; ezzel táplálkozik, majd termőtestet hoz. A gombakomposzt alapvetően lótrágyából készül, de az ideális (30-70%) ürülés-alom arány ritkán valósul meg. A lótrágya egyre nehezebben hozzáférhető, ezért hozzáadott csirketrágyával, szalmával és ásványi anyagokkal állítják be az ideális arányt. A keveréket többszöri átforgatással komposztálják, majd a kész komposztot hőkezelik, hogy semmilyen egyéb ártalmas gomba vagy más kártevő ne maradjon benne.

A következő fázis az átszövetés, amikor a kész komposztot beoltják a csiperke szaporítóanyaggal, és a gombafonalak elkezdik átszőni a komposztot. Amikor az átszövetés kész, akkor az átszövetett komposztot zsákokba töltik, és beállítják a zsákokat a termesztő helyiségbe. Itt ráterítik a takaróföldet (erre is speciális keveréket használnak, ami tőzegből és mészkőporból áll), és 18-20 nap múlva megjelennek az első gombák.

Az egész termesztés során mindig az adott fázisnak megfelelően kell a hőmérsékletet és a páratartalmat szabályozni, hogy a gomba sokat teremjen, és egészséges maradjon. A termőtestek 4-6 hullámban jelennek meg. A legnagyobb tömeget az első kettő adja. A harmadik és a negyedik hullám betakarítása után a letermett zsákokat általában kihordják, mivel az ötödik, hatodik hullámban már kevés gomba terem. Ezután kezdődik minden elölről.

A teljes ciklus kb. 2,5 hónap, azaz egy évben négyszer lehet a pincét vagy gombaházat telerakni zsákokkal. Egy 20-25 kg-os (kb. 1×1 m) gombazsákról – megfelelő technológia mellett – átlagosan 20 kg gombát lehet betakarítani.

A letermett gombakomposzt tápanyagtartalma ugyan kevesebb, mint a hasonló mennyiségű istállótrágyáé, de így is kiválóan használható talajjavításra, trágyázásra.

Ha kíváncsi a gombák szaporodásának folyamatára kattintson!

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk