Image default

Mit tartalmazhat egy üveges torma?

A torma népszerű kiegészítője étkezéseinknek. Sokaknál talán húsvétkor kerül leginkább az asztalra, de az év többi részében is előszeretettel fogyasztjuk. Nézzük, miből állhat egy üveg torma!

A boltok polcain széles kínálattal, többféle üveges tormával találkozhatunk. A csípős és a csemege torma mellett népszerű a majonézes, a tejszínes, az almás ízesítésű változat is. A Szupermenta tesztjén vizsgált termékek esetében a csomagolásokon feltüntetett főbb összetevők a következők voltak:

Torma

Talán nem meglepő, hogy elsőként a tormát említjük, bár volt olyan termék, ahol az összetevők sorrendjében a víz vitte el az első helyet. A terméktesztben résztvevő üveges tormák torma tartalma széles skálán mozgott, a vizsgált termékek 37 és 61% közötti tormatartalommal rendelkeztek. Ezek közül is a legnagyobb számban az 50%-os tormatartalmú termékek fordultak elő.

Cukor

A csomagoláson feltüntetettek szerint a legtöbb üveges torma tartalmazott hozzáadott cukrot (édesítőszert egyik sem). Mennyiségük igen eltérő lehet, így ebben az esetben is hasznunkra válhat a tápértékjelölésen szereplő információk elolvasása!

Ételecet

Főként az ízhatás fokozása érdekében ételecetet is adagolnak a gyártók a termékekhez; ki többet, ki kevesebbet.

Növényi olaj

A teszten résztvevő üveges tormák repceolajat és/vagy napraforgó (ét)olajat tartalmaztak, amelyek hozzájárulnak annak krémes állagához.

Egyéb összetevők

Mindezek mellett a termékek különféle adalékanyagokat tartalmaznak, mint pl.:

  • módosított keményítő, melynek az állag kialakításában van nagy szerepe,
  • szulfitok és szorbátok, ezek felelnek a termék eltarthatóságáért és világos, sok esetben fehér színéért,
  • illetve különféle fűszerek.

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk