Image default

Roppanós, nyári termékteszt

A saláták versenye

A gyermekek kedvence, a gumicukrok után most a felnőttek körében oly népszerű salátákra fordítottuk figyelmünket. Legújabb terméktesztünkön a jégsalátákat és az előrecsomagolt salátakeverékeket vizsgáltuk.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta projektjében idén már nyolcadik alkalommal jelentkezünk eredményekkel. Ezúttal 12 jégsalátát és 23 előrecsomagolt salátakeveréket teszteltünk.

Élelmiszer-biztonsági felügyelőink helyszíni ellenőrzést végeztek két előállító helyen, ahol vizsgálták a gyártási körülményeket és hatósági mintát is vettek. Mind a 23 előrecsomagolt terméket hazai gyártó állította elő.

Növényvédelmi felügyelőink 12 jégsalátát mintáztak, melyek közül egy spanyol származásút leszámítva, mind hazai volt. Két esetben egészen a termőhelyig mentünk, amiből az egyik ökológiai gazdaság volt.

Természetesen a nagykereskedelemben, nagyobb áruházláncokban és kisebb kereskedelmi egységekben forgalmazott jégsaláták és előrecsomagolt salátakeverékek közül is kerültek a Szupermenta kosarába.

Ez is érdekelheti

Elsőként lássuk, mit is „rejtegetnek” az előrecsomagolt salátakeverékek!

A jelölés ellenőrzéséhez a gyártóktól bekértük a termék gyártmánylapját. Ezek alapján megvizsgáltuk, hogy a jelölés megfelel-e az előírásoknak. Jelölési hibának számít, ha a termék csomagolásán feltüntetett összetevők nem egyeznek meg a gyártmánylapban közölt adatokkal, mivel így sérül a vásárlók pontos tájékoztatása.

A 23 mintázott termékben 11 zöldségfélét használtak fel különböző arányban, köztük Endívia, Frisée és Radicchio salátát, rukkolát, fejes és vöröskáposztát, sárgarépát, céklát.

Az egyes alapanyagokról hamarosan még többet olvashat itt, a Szupermentán!

Több jelölési probléma is adódott egy-egy mintázott termék esetében:

  • Az összetevőket – az előírásokkal ellentétben – nem mennyiség szerinti csökkenő sorrendben tüntették fel a csomagoláson.
  • A csomagoláson feltüntetett összetevők eltértek a gyártmánylapban leírtaktól.
  • Nem tüntették fel a jelölési előírás alapján kötelező „védőgázas csomagolásban” feliratot.
  • Nem jelenítették meg, hogy a termék mosott.
  • Allergénként vastagon szedve tüntették fel az összetevők felsorolásakor a napraforgómagot és a tökmagot, noha azok nem szerepelnek az allergiát és intoleranciát okozó anyagok listájában.
  • A nettó tömegre vonatkozó minimális betűméret nem volt megfelelő. Az előírás szerint a nettó tömegre vonatkozó minimális betűméret a termék tömegétől függ.
  • A tápértékjelölést nem megfelelően vagy hiányosan tüntették fel.

A tápértékjelölést majd csak 2016. év végétől kell kötelezően feltüntetni, azonban néhány gyártó már most is önként elhelyezi termékein. Fontos azonban, hogy utóbbi esetben is meg kell felelni a vonatkozó előírásoknak.

A salátakeverékeknél több esetben a tápérték táblázatban közölt energiatartalom értékek eltértek a számítással ellenőrzött értékektől. Egy esetben a csomagoláson feltüntetett tápérték adatok nem egyeztek meg a gyártmánylapban leírtakkal.

  • A vizsgálatok során a legtöbb terméknél az összetevőket a „változó arányban” kifejezéssel jelölték, noha a hatályos előírás és a termékek gyártmánylapja alapján ezt nem lehetett volna.

Az előírások alapján ugyanis csak akkor használható a „változó arányban” kifejezés, ha az összetevők tömegarányai nem térnek el jelentősen egymástól. A vizsgálat során azt tapasztaltuk, hogy az összes összetevőre használták ezt a kifejezést, holott valójában csak a közel azonos tömegarányú összetevők esetében lehetett volna.

A termék tulajdonságairól és jellegéről a vásárlót megfelelően kell tájékoztatni, így a termékek megnevezésének is pontosnak kell lennie. Ennek az előírásnak csak egy termék nem felelt meg.

Azok az egészségre vonatkozó állítások! – „Wellness, Fitness, Active”

A salátákról kialakult hitek és tévhitek miatt, előszeretettel használják a gyártók a vásárlók csábítása érdekében az egészségre utaló, és éppen emiatt vonzó jelzőket. Ezek megalapozott használatát is ellenőriztük.

Néhány termék esetében olyan „általános” egészségre vonatkozó állításokat tüntettek fel azok fantázianeveiben, mint „Wellness”, „Fitness”, „Active”. Egy terméknél pedig tápanyag-összetételre vonatkozó állítás szerepelt a csomagoláson: „Vitamin”. Ezeket az állításokat önkéntesen fel lehet tüntetni, de ebben az esetben meg kell felelniük az előírásoknak.

A fantázianevekben „általános” egészségre vonatkozó állítások csak akkor használhatóak, ha a fantázianevet követően feltüntetik az ehhez kapcsolódó engedélyezett állítást is.

Három terméknél ezt nem tették meg, illetve az egyéb kiegészítő feliratok is hiányoztak.

Lássunk egy példát, hogy minek kell megjelennie – mondjuk – egy „Fitness” állítással kapcsolatban a termék csomagolásán!

salátakeverék

Kíváncsi dietetikus szakértőnk véleményére a saláta fogyasztásáról? Olvassa el kapcsolódó írásunkat!

A csomagolóanyagokról sem feledkeztünk meg! Azok összkioldódását és egyes fémvegyületek kioldódását (bárium, kobalt, réz, vas, lítium) laboratóriumban vizsgáltuk. Az eredmények megnyugtatóak, mivel a vonatkozó rendelkezéseknek a mért értékek megfeleltek.

Tényleg biztonságosak a salátakeverékek?

Uniós rendelet szabályozza az élelmiszerekben előforduló mikroorganizmusok felső határértékeit. A laboratóriumi vizsgálatok során mért Salmonella spp., Listeria monocytogenes, Escherichia coli, Shiga toxin termelő Escherichia coli és Hepatitis A vírus nem voltak kimutathatók. A további vizsgálatok parazitákat sem mutattak ki.

Minden termék esetében megvizsgáltuk a nitrát-tartalom mennyiségét is. A nitrát-tartalomra vonatkozó határértékeket a 1881/2006/EK rendelet tartalmazza, amelyben csak egyes salátafajtákra van felső határérték, amely az alábbi táblázatban látható. A salátakeverékek eltérő mennyiségben tartalmaztak nitrátot (76,4 mg/kg – 1961 mg/kg), de ezek egyike sem érte el a jégsalátára és a rukkolára előírt felső határértékeket.

nitrát
A nitrát tartalomról még többet tudhat meg korábbi cikkünkből!

A Nébih laboratóriumában munkatársaink megvizsgálták a termékekben előforduló növényvédőszer-maradékokat is, melyet szintén uniós rendelet szabályoz. A termékekben szermaradékok nem voltak kimutathatók vagy határérték alattiak voltak.

A salátakeverékekben öt esetben kimutattak kis mennyiségben klorát és perklorát szennyezőket is, melyek részben a környezet természetes eredetű alkotói, részben emberi tevékenységek eredményeképpen lehetnek jelen az ivóvízben. A zöldségekbe, gyümölcsökbe a talajból, egyes műtrágyákból felszívódva, illetve felszínükre a betakarítás utáni klórozott vizes mosással kerülhet.

A klorát korábban engedélyezett, ma már betiltott növényvédő szer. A klorát és a perklorát egy bizonyos mennyiség bevitele felett a jódfelvételt gátolja a pajzsmirigyben, így csökkentheti annak működését. Mindazonáltal a salátakeverékekben mért értékek nagy mennyiségű saláta elfogyasztásával sem haladják meg a klorát és perklorát tolerálható napi beviteli szintjét.

A termékek külső megjelenését, az állományt, a termékek illatát és ízét érzékszervi bírálók ellenőrizték. Mindegyik megfelelőnek bizonyult a bírálaton.

23 termékből 19-nél indult hatósági eljárás a jelölési hibák miatt. 10 esetben élelmiszer-ellenőrzési bírság kiszabására kerül sor, amelynek várható összege kb. 500.000 Ft. A többi termék esetében a kevésbé súlyos jelölési hibák miatt figyelmeztetés szankciót alkalmazunk.

Salátát egészben?!

Az előrecsomagolt salátakeverékek egyik legfőbb összetevője a jégsaláta, így arra is kíváncsiak voltunk, az egészben kapható jégsaláták megfelelő minőségűek és biztonságosak-e.

A vizsgált jégsaláták mind megfeleltek a vonatkozó élelmiszerbiztonsági előírásoknak, azaz nem tartalmaztak határértéken felül növényvédőszer-maradékot, nitrátot és veszélyes mértékben nitritet sem. Továbbá nem volt kimutatható megbetegedést okozható E. coli, Listeria és Salmonella baktérium.

Szintén minden minta megfelelt a salátára vonatkozó forgalmazási minőség szabványnak, vagyis a vizsgálati eredmények alapján kijelenthető, hogy a jégsaláták jó minőségű terméknek bizonyultak.

A növényvédőszer-maradék vizsgálatok nem mutattak ki határértéket meghaladó szermaradékokat. Két esetben az adott kultúrában – azaz a salátában – nem engedélyezett hatóanyagot találtunk. Ezeknek használata kizárólag a NÉBIH által kiadott szükséghelyzeti engedéllyel lehetséges. Mivel hivatalunk nem adott ki ilyet a fenti esetekben, így az érintett előállítók ellen az ügyben hatósági eljárás indul. Mindazonáltal ez élelmiszerbiztonsági kockázatot nem jelent, mivel ezen hatóanyagok csupán egészségügyi kockázatot nem jelentő mennyiségben voltak jelen.

Részletes vizsgálati eredményeink is megtalálhatóak letölthető táblázatainkban:
Előrecsomagolt salátakeverék – részletes eredmények
Jégsaláta – részletes eredmények

A jégsalátákat kedveltségi szempontból is szemügyre vettük. Ahogyan a legtöbb vásárló, mi is végigmértük a saláták levelét, hogy mennyire szépek, egészségesek, épek, barnulástól mentesek, sérültek, töröttek-e. Nem csupán néztük, de meg is kóstoltuk! A saláták ízénél fontos volt, hogy kellemes, idegen íztől mentesek, roppanósak legyenek.

A legszebb, leginkább roppanós levelűnek a Becsey Zoltán által termelt világosabb zöld színű saláta bizonyult. Ízben kedveltebb viszont a kisebb méretű Jászvega Trend Kft. terménye volt.

Összességében elmondható, hogy a kóstoláson vaktesztet végző szakemberek a viszonylag kevésbé keserű, friss ízű, feszes, roppanós levelű salátákat értékelték magasabb pontszámokkal.

A jégsaláták versenyében a végső sorrend a következőképp alakult: első helyezett lett Becsey Zoltán terméke. A második helyen a Jászvega Trend Kft. jégsalátája, harmadikként a Móraprizma Szövetkezet zöldje zárt.

saláta dobogó

Tetszett cikkünk? Kíváncsi korábbi terméktesztjeinkre is? A balatoni fagyizók versenyére vagy éppen a citromos sörital eredményeireHonlapunkon mindet megtalálja!

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk