A fokhagymáról, mint jótékony hatású fűszernövényről sokat hallani, viszont kevésbé ismert, hogy története milyen hosszú időre nyúlik vissza. Talán nem lesz meglepő a kijelentés, hogy már az ókorban ismerték ezt a sokoldalú és érdekességek tárházát magában hordozó kis növényt, a fokhagymát.
A fokhagyma talán a világ legelterjedtebb fűszere. Termesztése már a kora ókorban elterjedt mind Ázsiában, mind a Mediterránemuban. Fogyasztották a kínaiak, asszírok, egyiptomiak, görögök, rómaiak egyaránt. Tutankhamon sírkamrájában is tálaltak fokhagymagerezdeket. A babiloniak, görögök, rómaiak, kínaiak is előszeretettel használták.
Rendszertanilag a lilomfélék családjába, a hagymafélék nemzetségébe tartozik (Allium sativum L.). Közép-ázsiai eredetű növény, a kirgiz sztyeppvidéken őshonos, ahol a vad változata még a mai napig megtalálható.
A középkorban, a hiedelem szerint, az ajtóra akasztott fokhagymafűzér távol tartotta a vámpírokat és egyéb betolakodókat, de a pestis ellen is hatékonynak bizonyult.
Franciaországban a mai napig gyártják a „Vinaigre des quatre voleurs”, azaz „A négy tolvaj ecet” néven ismert szert, ami a legenda szerint onnan kapta nevét, mert Franciaországban a pestis járvány alatt négy fosztogató a többiekkel ellentétben nem fertőződött meg, holott a betegség közelében voltak ők is. Állításuk szerint zúzott fokhagymát tartalmazó borecetet ittak, ez mentette meg az életüket.
Hazánkban Lippay János, 1664-ben kiadott Posoni kert c. könyvében részletesen ír a fokhagymáról. A török hódoltság idején, Közép-Ázsiából a Balkánon keresztül ért el a hagyma Makóra. Exportjára már a 18. század végén sor került: a felesleget dél-délkelet irányába szállították.
Ez is érdekelheti
Az 1821-es árvíz hatására 4-5 millió szőlőtő kivágására került sor, melyek helyét veteményeskertek vették át. Így indult meg többek közt a hagymatermesztés is. Szántóföldi növénnyé az 1860-as években vált.
Az 1859-es és az 1866-os olasz-osztrák háborúk következtében az olasz helyett a makói hagyma vonult be az európai piacokra, köztük Ausztriába, Németországba és Franciaországba.
A makói hagyma az 1873-as bécsi, illetve az 1888-as brüsszeli világkiállításon nyerte el igazán a külföldi országok bizalmát. Az 1800-as évek közepére két nagy területre koncentrálódott a fokhagymatermesztés, a békésire és a dobozira. A makói zsellérek 200-600 négyszögöles kertjeikben foglalkoztak fokhagymával. Az egyre növekvő kereslet miatt felosztották a legelőket, így indult el szántóföldi termesztése.
A II. világháború után visszaesett a termelés. A rendszerváltást követően privát cégek vásárolták fel es adták tovább a fokhagymát.
Napjainkban Kína számít a világ legnagyobb termelőjének. Itt termelik a világ fokhagymatermésének 80%-át, ami kb. 24,8 millió tonna volt 2013-ban. Ezt követi India, Dél-Korea és az USA. Európában Spanyolország termeli a legtöbb fokhagymát, 2013-ban 173600 tonnát, de a saját termesztésű fokhagyma mellé az EU tagállamaiba főleg Kínából és Argentínából érkezik import áru.
Magyarországon Makó és környéke a XVIII. század óta a legfontosabb fokhagymatermelő körzet. Az itt termelt fokhagyma mennyisége a korábbi évek jelentős csökkenése után ismét növekvőben van, hiszen a vásárlók egyre inkább keresik a jó minőségű, magyar fokhagymát.
Felhasznált irodalom:
– Lippay J. (1664): Posoni kert, Bécs (Reprint kiadás, Akadémiai Nyomda, Budapest)
– Reg Saynor: A fokhagyma áldása (Alexandra Kiadó, Pécs 1997.)
– Nyéki József-Papp János (szerk.): Kertészeti hungarikumok (MTA Társadalomkutató Központ, Budapest 2003.)
– Farnadi Éva-Fonyó Éva-Kovács Sándor (szerk.): Hagyományok, ízek, régiók: Magyarország hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékeinek gyűjteménye (Budapest, 2001.)