Image default

A legkedveltebb „tölteni való” paprika vetőmagok

A paprika vetőmagok hatósági és laboratóriumi ellenőrzése mellett ezúttal sem maradhatott el a kedveltségi vizsgálat. Ha kíváncsi, hogyan zajlott a vetőmagok tesztelése, olvassa el cikkünket!

A Szupermenta kedveltségi teszt célja minden terméktípus esetében az, hogy a termékeket vizsgálva, vásárlói szempontokkal is kiegészítse a Nébih hatósági és laboratóriumi vizsgálatait.

Számunkra kiemelten fontos, hogy szakértő és laikus tesztelők egyaránt értékeljék a termékeket, így ugyanis több különböző, sőt akár eltérő vélemény is megjelenhet a végeredményben.

Vásárlói szempontokat figyelembe véve a résztvevők ez alkalommal 23 darab paprika vetőmagot teszteltek.

Összehasonlítva egyes élelmiszerekkel az előállítók és a vásárlók számára elérhető márkák tekintetében, elmondható, hogy a vetőmagokat csomagoló, kiszerelő cégek palettája kevésbé széleskörű. Magyarországon két kiszerelő hat márkával látja el a piacot. A polcfelmérésünk eredménye is jól mutatja ezt, ugyanis a paprika vetőmagok negyede azonos márkajelzésű volt, amit a tesztbe bekerült termékek aránya is tükröz.

Milyen szempontok alapján teszteltük a vetőmagokat?

A résztvevők 4 fő értékelési szempont mentén bírálták a paprika vetőmagokat: csomagolóanyag, csomagoláson feltüntetett információk, felhasználási utasítás – piktogramok, valamint a vetőmagok technikai tisztasága.

  • A csomagolóanyag akkor megfelelő, ha biztosítja a vetőmag minőségének megóvását a külső behatások ellen, nem sérülékeny. A vetőmag kivételét, esetleges kicserélését a csomagolóanyag megsértése nélkül nem teszi lehetővé. A tasakban található egy kisebb, alumínium tasak, amely biztosítja a csíravédelmet is.
  • A csomagoláson feltüntetett információk akkor tekinthetők megfelelőnek, ha a termékinformációk és fajtaleírások olvashatóak, érthetőek, magyar nyelven is elérhetőek. A csomagoláson feltüntetett illusztrált fotó a vetőmag megnevezésének és beltartalmának megfelelő. A csomagoláson szerepel a kiszerelő engedélyszáma, a vetőmag egyedi sorszáma/tételszáma, a faj/fajta botanikai neve és közönséges neve magyarul, a vetőmag mennyisége és az előállítás szerinti ország neve.
  • A felhasználási utasításnak érthetőnek kell lennie és magyar nyelven is a vásárló rendelkezésére kell állnia. A jelölésen szereplő piktogramoknak tartalmilag és minőségileg is megfelelőnek kell lennie.
    A kedveltségi vizsgálat résztvevőinek egyöntetű véleménye alapján, a legfontosabbnak ítélt szempont az egyértelmű, érthető felhasználási utasítás és piktogramok jelenléte a csomagolásokon. A végső eredményeket vizsgálva, ezen szempont legkiemelkedőbb eredményeit a rangsorban a Szupermenta dobogón megjelenő márka termékei érték el.
  • A vetőmagok akkor mondhatók technikailag tisztának, ha a maghalmaz idegen magvakat, idegen anyagot (például: kő, földrög, növényi rész) nem tartalmaz.

Mivel a vetőmagok alapvető minőségi mutatója a csírázóképesség, ezért szakembereink a laboratóriumi vizsgálatok eredményei alapján is pontozták a termékeket. A végleges rangsor így a csírázóképesség paraméter és a kedveltségi vizsgálat összesített eredményei alapján született meg.

Minden szempontot figyelembe véve a paprika vetőmagok versenyében az élen holtversenyben a Rédei Kertimag Amy és a Rédei Kertimag Szentesi piacos végzett. A második helyezést a Rédei Kertimag Fehér kos érte el, a harmadik pedig a Rédei Kertimag Hétvezér F1 lett.

grafika
paprika vetőmag

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk