Magyarország Európa hatodik legnagyobb fokhagymatermelője, de Európa egyéb országaiból és más kontinensekről is érkezik ebből a fűszernövényből hazánkba.
Hazánkban a fokhagyma termőterülete és termelt mennyisége a 2000-es évek óta folyamatos csökken, az elmúlt néhány esztendőben azonban lassú növekedés volt tapasztalható. Fokhagymatermesztésünk legjelentősebb körzete Makó és környéke. Az ottani talaj és klimatikus adottságok, valamint a sok napsütés kedvez a fokhagyma termesztésének. A körzetben kicsit több mint ezer hektáron termesztenek fokhagymát, ellátva a hazai piac egészét nyár végétől karácsonyig. A makói termelők a hagyományos magyar fajták mellett francia fajtákat is használnak.
Az import több mint 60 százaléka már Hollandiából érkezik. A spanyol beszállítás mindeközben 60 százalékkal esett. A külföldről beérkezett termékekkel főként januártól nyár végéig találkozhatunk. Augusztustól decemberig azonban a magyar fokhagymák veszik át a szerepet a piacokon és az üzletek polcain. Decembertől a termelők nagy része már csak a helyi piacokon árulják portékájukat. Hamarosan megjelenő interjúnkban tippet adunk a fokhagyma megfelelő tárolására is.
Ez is érdekelheti
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy hogyan állapíthatjuk meg egy láda fokhagymáról, hogy honnan származik?
A fokhagyma – ahogyan minden friss zöldség, gyümölcs – származásával kapcsolatos információkat a forgalmazó köteles feltüntetni a csomagoláson, ládán. A fogyasztónak érdemes figyelnie a kötelezően feltüntetendő információkat – úgyis, mint a termelő vagy forgalmazó neve, címe és a termék származási országa.