A pálinkák hatósági ellenőrzése

Áprilisban egy igazi magyar sajátossággal, a pálinkával, azon belül is a szilvapálinkák tesztjével jelentkezünk. Az eredmények megjelenése előtt lássuk, mit vizsgáltak szakembereink!

A pálinka a magyar embernek fogalom. Nem csupán egy az élvezeti italok közül, hanem a magyarok itala. Elnevezése és készítése 2004 óta védett hungarikumnak számít, illetve az Európai Unió oltalma alatt álló földrajzi árujelzővel rendelkezik.

A pálinka minősége a fogyasztók nagy részénél elvárás. Az, hogy a fogyasztók élelmiszerbiztonsági szempontból megbízható és a termék jelölésén feltüntetett jelzésnek megfelelő termékhez jussanak, kiemelten fontos, hogy a „pálinka” néven kereskedelmi forgalomba kerülő termékek ténylegesen megfeleljenek a gyümölcs- és törkölypárlatra vonatkozó nemzetközi és hazai jogszabályi előírásoknak. Az utóbbi évtizedben – köszönhetően a fokozatosan szigorított és módosított törvényi szabályozottságnak, valamint a technológiai fejlődésnek – javult a kereskedelmi forgalomban megjelenő pálinkák minősége.

A tisztességes piaci verseny megköveteli, hogy a pálinkát a jogszabályokban előírtaknak megfelelően állítsák elő és a termékkategóriának megfelelő jelöléssel kerüljenek kereskedelmi forgalomba.

Az elejénél maradva: mi is nevezhető pálinkának?

A pálinka a 178/2002/EK rendelet 2. cikke szerinti élelmiszer fogalomkörébe tartozó termék, így a Pálinka törvényben meghatározott eltérésekkel az élelmiszerekre vonatkozó törvényi rendelkezéseket kell alkalmazni.

Hazai vonatkozásban – a közösségi jog mellett – a Pálinka törvény szabályozza a megnevezés használatát, tehát a Pálinka törvény 2. §-a alapján:

„(1) Pálinkának csak a 110/2008/EK rendelet II. számú mellékletének 9. számú kategóriája szerinti eljárással készített olyan gyümölcspárlat nevezhető, amelyet Magyarországon termett gyümölcsből - ideértve a gyümölcsvelőt is - készítettek, és amelynek cefrézését, párlását, érlelését és palackozását is Magyarországon végezték. Sűrítményből, aszalványból, szárítmányból készült termék nem nevezhető pálinkának.”

Hogyan kerülhet forgalomba?

A pálinkák a jelenlegi szabályozás alapján nem tartoznak a kötelező forgalomba hozatali minősítési eljárás alá. Éppen ezért a nyomon követési rendszer megfelelő biztosítása érdekében mindenképpen szükséges az előállítás megkezdésétől a fogyasztókhoz történő eljutásig az adott pálinka termék alapanyag beszerzésétől a technológiai eljárásokon keresztül a késztermék előállításáig történő pontos dokumentálása, illetve a késztermék tétel-azonosító jelöléssel történő ellátása, melynek a forgalmazás minden szakaszában szerepelnie szükséges a terméket kísérő dokumentációkban.

Laboratóriumi vizsgálatok

Elvégeztük a különböző analitikai méréseket, amik biztonsági és minőségi szempontból elengedhetetlenek voltak:

  • alkoholtartalom % vol-ban kifejezve
  • metanol
  • illóanyag tartalom
  • etil-karbamát
  • cukoreredet
  • érzékszervi vizsgálat
  • hidrogéncianid
A jelölés

Általánosságban, az Európai Parlament és a Tanács 1169/2011/EU rendelete  írja elő a címkén kötelezően feltüntethető adatokat. Ennek megfelelően a termékek jelölését is ellenőriztük.

Jelenleg a pálinkák jelölésére az élelmiszerekre vonatkozó általános előírások vonatkoznak, melyeknek betartása kötelező érvényű. Mindamellett egyéb, speciális – fent említett – ágazati jogszabályok szintén meghatározásokat fogalmaznak meg ezen termékre vonatkozóan.

A laboratóriumi és jelölési vizsgálatok mellett kiemelt figyelmet fordítottunk a termékek nyomon követésének vizsgálatára is. Fontos szempont volt, hogy az alapanyag eredetét a nyomon követési lánc segítségével azonosítani tudjuk.

Terméktesztjeink hagyományaihoz híven pedig a kedveltségi vizsgálatot is elvégeztük. A Szupermenta rangsora a kedveltségi vizsgálat alapján alakult ki.

Eredmények hamarosan itt, a Szupermentán!
Tetszett? Oszd meg: Share on Facebook