Image default

27 csomagolt burgonyát teszteltünk

Megnyugtató, hogy az összes termék biztonsággal fogyasztható

Pityóka, kolompér, földialma… vagy hívjuk inkább krumplinak? Számos elnevezése mellett már csak fajtája van több a burgonyának! A Szupermenta legújabb terméktesztjén kicsomagoltuk és alaposan szemügyre vettük őket. Sütöttünk-főztünk, a legjobb burgonyákat pedig tálcán kínáljuk!

A burgonyából könnyen és sokféle módon készíthetünk finom ételt a családunk számára. Megfőzve, pürésítve és sütve is gyakran fogyasztjuk, de elengedhetetlen alapanyaga olyan klasszikusoknak, mint például a paprikás krumpli, rakott burgonya, krumplis tészta, gnocchi vagy a szilvás gombóc. Éppen ezért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, milyen burgonyákkal találkozhatunk a boltokban, és mire érdemes figyelnünk vásárláskor, hogy igazán ízletes ételt készíthessünk.

Burgonyakörkép

Terméktesztünk főszereplői ezúttal a csomagolt burgonyák, melyek szeptember elején kerültek a kosarunkba a kereskedelmi áruházláncok kínálatából. Összesen 27 terméket vizsgáltunk, melyek között 6 db „A”, 16 db „B” és 5 db „C” főzési típusú burgonya szerepelt. A csomagolt burgonyák 1-3 kg közötti kiszerelésűek voltak, a gumók mérete pedig 35-70 mm között mozgott. Származásukat tekintve 13 hazai, 7 francia, 4 szlovák, 2 horvát és 1 osztrák burgonya szerepelt a tesztben. A 27 termék közül 2 bio burgonya volt.

A burgonyák főzési típusai

„A” típusú: salátának való, nem szétfövő
„B” típusú: főzni való, kissé szétfövő
„C” típusú: sütni való, szétfövő

Laboratóriumi vizsgálatok:
  • növényvédőszerek (peszticidek)
  • GMO vizsgálat
  • nehézfémek (arzén (szúrópróbaszerűen), ólom, kadmium)
  • penészvizsgálat
  • fonálféreg (Globodera rostochiensis, Globodera pallida)
  • baktériumvizsgálat (Ralstonia solanacearum, Clavibacter sepedonicus; szúrópróbaszerűen)
  • keményítőtartalom
  • cukortartalom
  • fehérjetartalom

Penészvizsgálat

Szakembereink megvizsgálták a burgonyák felületén a penészgomba jelenlétét.

A vizsgálatok megnyugtató eredményt mutattak, ugyanis minden termék megfelelt az előírásoknak.

Növényvédőszer-maradék

A tesztben résztvevő csomagolt burgonyákban szakembereink a növényvédőszer-maradék jelenlétét is ellenőrizték.

A laboratóriumi eredmények alapján elmondható, hogy egyik burgonyában sem találtak növényvédőszer-maradékot.

Fonálférgek (Globodera rostochiensis, Globodera pallida)

A közönséges burgonya fonálféreg és a sápadt burgonya fonálféreg az emberi egészségre nem jelent veszélyt, azonban a terméshozamban olyan károkat okozhatnak, amik miatt a Nébihnek a vetőburgonya-tételeket fokozottan ellenőriznie kell.

Örömteli, hogy a terméktesztünk során vizsgált csomagolt burgonyák egyike sem tartalmazott fonálférget.

Keményítő- és cukortartalom

Két fontos paraméter a burgonyák esetében a keményítő- és a cukortartalom, ezért szakembereink ezeket is megvizsgálták.

A tesztben résztvevő burgonyák keményítőtartalma 8,12-18,70%(m/m) között mozgott.
A burgonyák cukortartalma 0,00 és 2,81 g/100g között volt.

Címkézés

A csomagolt burgonyákon a rendelet előírásának megfelelően kötelező feltüntetni többek között a fajtanevet, csomagoló és a forgalmazó nevét, a csomagolás dátumát, a származási országot, a mérettartományt és a főzési típust is.

Szakembereink elvégezték a csomagolt burgonyák jelölésvizsgálatát, amely alapján minden termék megfelelt az előírásoknak.

Szupermenta-tipp
  • Fontos, hogy megbízható helyről és a megfelelő információkkal ellátott csomagolt burgonyát vásároljunk.
  • Amennyiben lehetőségünk van rá, vásárláskor érdemes olyan főzési típusú, illetve fajtájú burgonyát választani, amelyik felhasználás szempontjából a legmegfelelőbb, hiszen akkor lesz igazán finom pl. a krumplipürénk, ha az arra legalkalmasabb burgonyából készítjük.
    Főzési típus szerint „A”, „B” és „C” típusú burgonyákkal is találkozhatunk. Ezek a jelölések segítenek, hogy a számunkra legmegfelelőbb terméket válasszuk. Az „A” típusú leginkább salátának való, mivel nem szétfövő, a „B” típusú főzésre a legalkalmasabb, mert kissé szétfövő, a „C” típusút pedig sütéshez, illetve burgonyapüréhez érdemes használni, mivel könnyen szétfő.
Kíváncsi, mely csomagolt burgonyák kerültek a dobogóra? Kattintson!

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk