Interjú Borbély Ákossal a Cukoripari Egyesület Igazgatójával
Borbély Ákossal, a Cukoripari Egyesülés igazgatójával beszélgetett a Szupermenta arról, hogyan jött létre Magyarországon a cukorgyártás, miért lehet drágább a nádcukor, mint a répacukor és milyen trendek befolyásolhatják a cukorfogyasztást.
Túlzás azt állítani, hogy a cukor irányítaná a világtörténelem alakulását. De az is tény, hogy a 17-18. században az atlanti-afrikai-európai kereskedelem kialakulásakor világtörténelmi léptékű szerepe volt a nádcukornak. Az amerikai kontinensről vitték Európába – főként Angliába – a kávé, a rum, a dohány és később a gyapot mellett. Európából alkoholt és fegyvert szállítottak Afrikába, onnan pedig rabszolgákat vittek az amerikai ültetvényekre. Ebben az időben a cukor nagy befolyással volt a társadalmi berendezkedésre, főleg az amerikai kontinensen. Ide 20-40 millió fekete bőrű rabszolgát vittek. Rájuk azért volt szükség, mert a gyarmatáru megtermelése hatalmas emberi munkaerőt igényelt, a cukor-szigeteknek nevezet karibi térségben a cukornád telepítések miatt kiirtották a trópusi aljnövényzetet. Ráadásul az európaiak és az afrikai rabszolgák olyan betegségeket hurcoltak be, hogy gyakorlatilag kihalt a teljes őslakosság – mondja Borbély Ákos a cukor világtörténelmi hátteréről.
Mivel a cukorgyártásnak a finomítás a legbonyolultabb technológiai eleme, ezért a nyerscukrot – főként hordókban – áthajózták Európába. A kristályos, de még ragacsos állagú nyerscukrot az európai finomítóban finomították le. Ezek súlypontja az Atlanti-óceán partvidékén fekvő városokra, Amszterdamra, Londonra, Lisszabonra a német városokra esett, de szerte Európában sok száz kisebb finomító működött.
A szakember arról is beszélt, hogy Magyarországnak Fiuméban, később Sopronban és Pesten volt finomítója. Ezek egészen a répacukor gyártás kifejlődéséig működtek. Később jórészt a Felvidéken épültek ki a cukoripari vállalkozások, mert ott volt ideális a cukorrépa termesztése. Ezeket alapvetően betelepülő német ajkú mérnökök, például a Patzenhofferek alapították az 1820-as évektől az 1880-as évekig. Abban az időben olyan drága volt a cukor, hogy aki jó időben épített fel egy gyárat, talált hozzá munkásokat és kapásokat a répaföldekre, valamint volt friss víz is a környéken, gyakorlatilag egy-két év alatt megkereste a gyáralapítás költségeit. Onnan pedig már csak hasznot termelt a cég. Persze ennek az ellenkezője is igaz volt. Ha nem akadt szénlelőhely a környéken, vagy a víz nem volt jó minőségű, azonnal elbukta a befektetéseit a tulajdonos.
Előjött a fehér-fóbia
Miután kialakult, hol érdemes cukorba fektetni, jött a második gyárépítési hullám. Ekkor már a korábban terménykereskedéssel meggazdagodó családok alapítottak cukorgyárakat. Ők már ipari léptékű üzemeket építettek fel a vasútvonalak mentén. Közülük is kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család és a Schossberger család.
Ellentétben a közhiedelemmel – miszerint a nádcukor mindig nyers meg barna -, a gyártók sokszor a nádcukrot is teljesen lefinomítják. Úgy, mint a répacukrot. Előfordul, hogy utólag fújnak rá nádmelaszt és ettől lesz olyan, mintha nyers és barna nádcukor volna.
“A cukor története során mindig a fehér cukrot méltányolták az emberek, így a nádcukor is fehér kristályos cukor volt. Ez csak az elmúlt harminc évben változott meg”
– mondja Borbély Ákos.
Előjött az emberek fehér-fóbiája, ami a liszt, a kenyér és a rizs után elérte a cukrot is. Ez azért lehet így, mert a fehéret a vegyiparral azonosítják az emberek. Azt gondolják, hogy ami ki van fehérítve, azt valamilyen vegyi eljárással kezelték és ez bizonyos termékekre valóban igaz. De azt is tudni kell, hogy az a fehér kristálycukor, amit a magyar boltokban megveszünk, nagyon könnyen lehet finomított nádcukor.
Nádból lehet a fehér kristálycukor is
Európában a répacukorgyárak egy része finomít nyers nádcukrot is, ami származhat Kubából, Mozambikból, Szváziföldről, bármilyen egzotikus karibi országból. Ez úgy lehetséges, hogy gyakorlatilag a nyerscukor finomítása ugyanazokkal a berendezésekkel történik, legyen szó akár répáról, akár nádról. Ha például horvát vagy román cukorgyárban gyártott cukrot teszünk a kosarunkba az üzletben, akkor jó eséllyel nádcukrot vásárolunk.
Ez is érdekelheti
A barna nádcukor nagyon látványosan ott van a polcokon, mint prémium termék. A három-négyszeres árkülönbség döntően a nádcukor jó marketingjének köszönhető. Meg annak, hogy kisebb kiszerelésben árulják, amit drágább „polcra rakni”. A valóságban viszont a teljes haza fogyasztásnak csak kevesebb, mint egy százalékát adja. A másik 99 százalék répacukor és fehérre finomított nádcukor. A kettő ugyanis jól vegyíthető, hiszen ugyanabból a szacharózból, azaz fehércukorból állnak.
A 2006-os európai cukorreformnak is éppen az volt az egyik indoka, hogy a nádcukor világpiaci ára két-háromszor alacsonyabb volt, mint a répacukor európai belpiaci ára. Azóta ez teljesen kiegyenlítődött. Sőt, most már a nádcukor dominálta világpiaci cukorár nagyjából 10 százalékkalmagasabb mint az EU belpiaci cukorára. Sok más dolog mellett, ezért volt rossz döntés felszámolni az európai és magyarországi répacukor-gyártást.
Persze az, hogy mennyibe kerül a polcokon lévő nádcukor, ma már nem attól függ, hogy mennybe került előállítani. A boltokban megvehető nádcukron több szász százalékos haszna van a kereskedőnek. A répacukron viszont a termőföldtől az asztalig, azaz a teljes kereskedelmi lánc során nincs több haszon, mint 10-20 százalék.
Azt, hogyan alakulnak a cukorfogyasztási szokások, még a szakember sem tudja biztosan megmondani. Régebben a szacharin és a mesterséges édesítők voltak divatosak, ma meg a különböző természetes, alternatív édesítők. A sztévia és a nyírfacukor, amit nem, hogy nem nyírfából, de egyenesen a kukorica szárából vonnak ki, nagyon komoly vegyi eljárással. A nádmelasz ugyan érdekes ízt vihet a cukorfogyasztásba, de aligha terjed el széles körben, mert sokkal körülményesebb a ragacsos, sűrű lé mindennapi használata, mint a kristálycukoré.
Azt viszont jól lehet érzékelni, hogy a fehércukor fogyasztása mindenhol csökken. Magyarországon korábban évente 45 kiló cukrot ettek az emberek, ma csak 30 kilót. Régebben a tojás volt a bűnbak, ma szénhidrátok, a cukor és a só a főbűnös, de az e mögött álló önjelölt életmód tanácsadók természettudományos érvei rendkívül gyengék. Minden embernek megvan a saját maga energiaszükséglete.
“Nincs olyan, hogy jó vagy rossz élelmiszer, ennél sokkal bonyolultabb összefüggésekről van szó. Azt kell mindenkink mérlegelnie, hogy a napi étrendjébe menyi cukor fér bele harmonikusan.”