Image default

Csavaros termékteszt

Ezúttal a hagyományosan a magyar étkezésben közkedvelt, levesekhez tálalt csiga alakú száraztésztákat teszteltük. De melyik lett a legjobb?

Magyarországon a húsleves tradicionálisan ünnepi ételnek számít. Ha pedig már a hagyományoknál tartunk, úgy a hozzá tartozó tészta, mondjuk például a csigatészta is elmaradhatatlan kelléke ennek a fogásnak. Legújabb Szupermenta terméktesztünkön összesen 33 csiga formájú, másik nevén lúdgége tojásos száraztésztát vizsgáltunk. Lássuk, milyen eredményeket hozott a hatósági ellenőrzés és a kedveltségi teszt!

Tudja, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv szerint,
milyen előírásoknak kell megfelelnie egy tojásos száraztésztának?

A csiga száraztészták ellenőrzése során vizsgáltuk a biztonsági paramétereket, a tojástartalmat, a tészták tartósítószer (benzoesav, szorbinsav) tartalmát, valamint a termékek jelölésének jogszabályi megfelelőségét is.

Biztonsági tényezők

Az élelmiszerekben előforduló mikrobiológiai szennyezők megengedhető mértékét európai uniós és hazai rendelet is szabályozza.

A száraztészták esetében a tojás alapanyag miatt szalmonella szennyezettség fordulhat elő a legnagyobb valószínűséggel, így ezt a vizsgálatot is elvégeztük, és megállapítottuk, hogy a terméktesztben részt vevő termékek egyikében sem volt kimutatható szalmonella szennyezettség.

A mikrobiológiai vizsgálatok során a laboratórium egy termékben nem toxintermelő Staphylococcus aureus baktériumot mutatott ki „tűrhető” mennyiségben, ami nem érte el azt a határértéket, hogy élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentsen.

A vizsgálati eredmény alapján az előállítónak az üzemi higiéniai folyamatokat felül kell vizsgálniaa berendezések, felszerelések, gépek, munkaeszközök, élelmiszerrel közvetlenül érintkező munkafelületek és csomagolóanyagok, valamint a személyi higiénia mikrobiológiai vizsgálatát is el kell végeznie.

Szeretne többet megtudni a száraztésztában fellelhető mikrobiológiai szennyezőkről?
Olvassa el korábbi cikkünket!

Mind a 33 száraztészta esetében laboratóriumban ellenőriztük a mikotoxinok mennyiségét [Aflatoxinok, DON, F2-toxin, (Zearalenon), Fumonizin (B1+B2), Ochratoxin-A, T-2 toxin], és jó hír, hogy valamennyi megfelelőnek bizonyult.

minőség kérdésköre

Terméktesztünkben a 4 és 8 tojásos termékek tojástartalmát is megvizsgáltuk, aminek során megállapítottuk, hogy három tésztánál nem volt megfelelő a tojástartalom.

Előző cikkünkből azt is megtudhatja,
hogyan határozzák meg a tészták tojástartalmát!

Száraztészta termékeknél megengedett a különböző tojástermékek (tojáspor, tojáslé) használata is friss tojás felhasználása helyett. A tésztagyártók körében különösen kedvelt a pasztörizált teljes tojáslé, amelyet tartósítószer-mentes és tartósítószeres változatban is beszerezhetnek.

A nagy kiszerelésben is kapható tartósítószeres tojáslé használata ugyanis felgyorsítja a technológiai folyamatot, tárolása könnyebben megoldható, mint a friss tojásé és fogyaszthatósági ideje is hosszabb, ezért a beszerzése gazdaságosabb, de az alábbi előírások miatt száraztészta előállítására nem használható.

Az adalékanyagokról szóló európai uniós szabályozás alapján a száraztészta termékek esetében még átvitt anyagként sem lehet jelen tartósítószer, még akkor sem, ha egyébként a tojáslé előállításakor engedélyezett azok használata. Ebből az következik, hogy a száraztészta előállítók kizárólag tartósítószer-mentes tojáslével készíthetik a termékeiket.

Ez is érdekelheti

Tudtad -e?

Átvitt anyagnak azokat az adalékanyagokat nevezzük, amelyek egy összetett élelmiszer valamelyik összetevőjével kerülnek a kész élelmiszerbe.

A laboratóriumi vizsgálatok két terméknél mutatták ki szorbinsav tartósítószer jelenlétét, ami arra enged következtetni, hogy az előállítók nem tartották be az adalékanyagokról szóló európai uniós rendelet előírásait, és – nem megengedett módon – szorbinsavval tartósított tojáslevet használtak fel a tészta előállításához.

Ráadásul a jelölés szerint tojás felhasználásával készült a termék, amire az egyik termék címkéjén a feltört tojások képe is felhívja a figyelmet. A szorbinsav tartósítószer kimutatása azonban azt bizonyítja, hogy a gyártó friss tojás helyett tojáslevet, sőt tartósítószeres tojáslevet használt. Így a nem megengedett adalékanyag használatán túl a termékek jelölése is megtévesztő a vásárlók számára.

Jelölési hiányosságok

A 33 termék laboratóriumi vizsgálata mellett a termékek jelölését is ellenőriztük. Ezúttal is több problémával találkoztunk.

Jellemző hiba volt a hiányos vagy nem megfelelő tápértékjelölés, aminek pedig 2016. december 13-tól kötelezően tartalmaznia kell az energiatartalmat, a zsír- és telítettzsírsav-tartalmat, szénhidráttartalmat, a cukortartalmat, a fehérjetartalmat, valamint a sótartalmat.

Szintén több termék érintett az önkéntes megkülönböztető jelölések problémakörében. A gyártók, forgalmazók ugyanis a termékek jobb minőségére utaló megkülönböztető jelöléseket tüntettek fel, mint például „Prémium”, „Hazai minőség”, „Prima”, „Tradíció és érték”, „Kiváló minőség”, „Megbízhatóság”.

Ezeknél a termékeknél bekértük a gyártóktól a termék gyártmánylapját, amelyben szerepelnie kell a magasabb minőséget bizonyító tulajdonságoknak. Sem a dokumentumok, sem a laboratóriumi vizsgálatok nem igazolták, hogy ezek a termékek a hazai forgalomban levő termékekhez képest magasabb minőséget képviseltek volna, ezért a gyártókat kötelezzük a megkülönböztető feliratok törlésére.

Allergének, minőségmegőrzési idő: Szeretné tudni,
milyen jelölési hibákkal találkoztak még szakembereink? Kattintson!

A vizsgálatok következményeként 23 termékkel kapcsolatban indult hatósági eljárás. A jelölési hibák miatt figyelmeztetésben részesülnek a vállalkozók, míg a súlyosabb minőségi problémák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírság kiszabására kerül sor, amelynek várható összege kb. 400.000 Ft.

A kedveltségi vizsgálat

A Szupermenta terméktesztek hagyományaihoz híven elvégeztük a termékek kedveltségi vizsgálatát is, melynek pontjai alapján állítottuk fel a Szupermenta rangsorát.

Laikus és szakértő kóstolók egyaránt pontozták a termékeket a termékre jellemző szempontok szerint, azaz külső megjelenés, szín, íz, illat és állomány alapján. Színét és illatát szárazon és főtt állapotában is értékelték.

A 8 tojásos csigatészták Szupermenta tesztjén első helyen az Auchan Csiga végzett. Második a Marton száraztészta, harmadik pedig a Spar csigatészta lett.

 

tészta

A 4 tojásos tészták között az Ürömi Sodort csiga terméke bizonyult a legjobbnak. Másodikként zárt a Tuti Tipp Csiga száraztészta, míg a harmadik helyen az Izsáki Házitészta Préselt csiga végzett.

tészta

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk