Image default

Hol telel a burgonya?

Az egészséges, sértetlen burgonyákat nagyon egyszerűen tárolhatjuk a téli hónapokra, csak néhány fontos szempontot kell szem előtt tartanunk. Nézzük is, melyek ezek!

A pince vagy a kamra tökéletes hely a burgonyák tárolására, ugyanis arra kell törekednünk, hogy hűvös, sötét és jól szellőző helyiségben tudjuk akár hónapokig megőrizni a gumókatterméseket. Az egyik dolog, amire figyelnünk kell, hogy a tárolási hőmérséklet optimálisan ~8-10°C körül, a páratartalom ~ 85-90 % legyen, ugyanis meleg helyen a burgonya csírázásnak indul. A hűtőszekrény alkalmatlan a burgonya tartós, téli tárolására, hiszen egyrészt túl alacsony hőmérsékletű, másrészt a nedves levegő a keményítő cukorrá változását segítheti elő, ami minőségromlást jelent.

A megfelelő burgonyatároló helyiség egyik feltétele a sötétség biztosítása, ugyanis a fény hatására beindul a klorofilltermelődés, tehát zöldülni kezd a krumpli. Ekkor egy bizonyos mérgező anyag, a szolanin gyülemlik fel benne, emiatt a bezöldült részek étkezésre már nem alkalmasak. A burgonyák eltarthatóságát befolyásolja az is, hogy milyen más zöldséggel, gyümölccsel együtt tároljuk. Például az alma, mint etilént termelő gyümölcs mellett gyorsabban fog érni, ugyanis a krumpli etilénérzékeny növény.

Tudta?

Az etilén kis molekulájú, gáz halmazállapotú, szerves vegyület, növényi hormon, amely az anyagcserében játszik szerepet. Hatással van a virágzásra, az érésre, valamint a növény légzésére. Általában a gyümölcsök termelnek etilént, ezzel segítve az érést előidéző enzimek működését.

Forrás: Csapó János, Csapóné Kiss Zsuzsanna: Élelmiszer-kémia; Maradék nélkül; Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács Lapja

Kapcsolódó tartalmaink

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad További információk